NAGY CSABA (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Csak a tényszerűség miatt, mert azt gondolom, hogy Harangozó Tamás képviselő úr felszólalása után mégiscsak kéne tényekről is beszélni. Nem mintha nem minden tény lenne fontos, de olyanokat szeretnék mondani, amelyekről azt gondolom, hogy idetartoznak ehhez a vitához.
Ha egymáshoz viszonyítjuk 2012-t és 2013-at, akkor a hazai rendőrség 10 milliárd forinttal fog többet kapni. Ez tény. Az is tény, hogy a rendőrség állománya 3300 fővel növekedett. De hogy egy-két konkrét helyi példát is mondjak: Baranya megyében az elmúlt évben 1523-ról 1629 főre növekedett a létszám január 1-jével, és éppen pár héttel ezelőtt adtuk át a Készenléti Rendőrség rendészeti igazgatósága bevetési osztályának a legújabb helyiségét, ahol 160 rendőr fog a rendre vigyázni három megyét illetően. Ehhez még hozzátehetjük, hogy a körzeti megbízottak arányát is sikerült növelni. Ott több mint 30 százalékos volt a hiány, 31 százalékos, amit az idei évre 7 százalékra sikerült lecsökkenteni. Ez pont azoknál a kistelepüléseknél volt fontos, ahol a lehető legtöbb probléma volt azáltal, hogy nem voltak ott rendőrök. Ezek igenis eredmények, amelyek egy gazdasági válság közepette figyelemre méltóak. Nagyon remélem, hogy ez a vonal, ez a pályaív nem fog megromlani.
Tisztában vagyunk azzal, hogy a rendőrség milyen helyzetben van, hogy milyen helyzetben hagyták ránk. Mi beszélünk a megyei kapitányokkal, a városi kapitányokkal, és tudjuk, hogy hol kell helyben segíteni. S ha az országos költségvetés is hasonló ütemben fog tudni csatlakozni, mint ahogy tavaly meg tavalyelőtt hozzácsatlakozott, akkor egy más típusú rendőrség lesz 2014-től Magyarországon, és egy sokkal hatékonyabb rendőrségre számíthatunk majd mi, polgárok.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés