Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Látható, hogy amikor az előttünk álló költségvetésről beszélünk, akkor érdemes egy szélesebb kitekintést is adnunk a tekintetben, hogy a nem annyira beszédes számok mögött milyen jelenségek, milyen vonulatok és milyen tervek húzódnak meg a kormány politikája tekintetében. Nagyon sokszor hoztuk fel itt, ebben a Házban az utóbbi két év során azt, hogy ha Magyarországon akarjuk tartani a fiatalokat, ha ki akarjuk húzni őket a devizahitelek csapdájából, ha reális, tervezhető életet akarunk számukra biztosítani, akkor olyan programokra is szükség lenne, mint példának okáért a szocpol vagy a lakhatás megkönnyítésének kiterjesztett verziói.
Látható ezzel szemben az, hogy bár ez a szocpol elérhető, de mégsem. Azért mondhatjuk, hogy mégsem, hiszen az a mintegy 5,2 milliárd forint, amit erre a célra szántak, lényegében beragadt már az előző évről is. Elmondhatjuk, hogy mindösszesen két bank hajlandó foglalkozni azzal, hogy ilyet közvetítsen, és szinte senki nem tudja ezt igénybe venni. És hogy mi köze ennek a mostani költségvetéshez? Az, hogy ahelyett, hogy rendezné ezt a kérdéskört, egyetlen soron, úgynevezett lakástámogatás sorba beintegrál ez a költségvetési tervezet mintegy 4-5 feladatot, és a kormányzati kommunikáció rendszeresen azzal a blőd csúsztatással indul, hogy mennyi pénzt költ a kormány otthonteremtésre és a lakástámogatásra.
Az a helyzet ezzel szemben, hogy ezen összeg nagyon nagy része az árfolyamgát 2.0 alapján a devizahitel-károsultak tüneti kezelésére megy el, az ottani kormányzati láb kiegészítésére, de ebből bizony egyetlen új lakás sem épül, egyetlen fiatal, életét elkezdő családnak sem teszi lehetővé, hogy könnyebben tegyen szert arra az életre, ahová aztán érdemes gyermeket vállalni, és ahol aztán tervezhető lesz a jövő. Elmondhatjuk azt is, hogy az úgynevezett szocpol tekintetében az eddig tapasztalatok elborzasztóak. Vannak itt ugyanis olyan szűkítések, amelyek értelmében kizárólag azok a személyek vehetik igénybe ezt a támogatási formát, akiknek nincs lakástulajdonuk, köztartozásmentes adózók, és a család rendelkezik legalább az egyik szülő tekintetében bejelentett munkaviszonnyal. Ezek jórészt egyébként jogos kikötések.
Viszont olyan értelmetlen leszűkítések is vannak a rendszerben, mint hogy szigorú elvárások ismertek ezen túlmenően az ingatlan méretére vonatkozóan, ami teljesen értelmetlen kikötés, a négyzetméterenkénti árra vonatkozóan is, ami budapesti ingatlanok esetében szinte kizárja a szocpol igénybevételének lehetőségét, és még az energetikai besorolásra vonatkozóan is, ami nagyon tisztességes, hosszú távú célként megjelenő kategória. De most leszűkíteni fiatal emberek számára ezen támogatási forma igénybevételi lehetőségét, legalábbis visszás dolog.
(14.10)
Látható az is, hogy a jövő évi költségvetés rendezhetné ezt a kérdéskört a tekintetben, hogy tisztességes forrásokat rendel ezen program mellé, hiszen ezek a kikötések már csak egyenes következményei annak, hogy nagyon minimális forrásmennyiség áll rendelkezésre otthonteremtés és az élet elkezdése céljából és tekintetében. Hogyha a kormányzat ezeket tisztességesen - mondjuk, egy nullát a végére téve - megállapítaná, akkor nem lenne ilyen kérdés és nem lenne ilyen probléma.
Látható az is, hogy amikor a munkahelyteremtésre térünk, mint a másik nagyon fontos területre, ami által itthon tarthatók lennének a magyar fiatalok, a kormányzat azt mondja, hogy mintegy 300 milliárd forinttal kívánja ezt a célt jövőre támogatni. Amikor adódik a kérdés, hogy miből, akkor viszont szakmaiatlan, elképesztő és ciki indoklások sorozata következik. Az egyik százmilliárdot a tranzakciós illetékből, az egyrészt beszedhetetlen, másrészt, ha beszedett, akkor az állampolgárok, a háztartások, a családok kárára beszedett összegekből kívánja ezt támogatni, és egy további százmilliárdot pedig kölcsönvenne a saját tartalékából. És azért mondja, hogy kölcsönvenné ezt a kormányzat, mert abban bízik, hogy majd megállapodik az IMF-fel, akkor az állampapírok hozamára kevesebbet kell kifizetni, és majd ebből az elképzelt kevesebb, pontosabban megspórolt összegből visszateszi a saját zsebébe a pénzt. Tehát nem azt mondja, hogy pénzt rendel a munkahelyteremtés nagyon fontos célja mellé, hanem azt mondja, hogy az elképzelt és kiürülő vagy majd a jövőben megtelő zsebeiből ide-oda pakolássza ezeket a pénzösszegeket. Tehát a koncepció hiánya, a tervezhetetlenség és az amatőrizmus áthatja ezt a költségvetési tervezetet.
Látszik az is, hogy nem csak a devizahitel-károsultak helyzetét nem sikerült lényegében megoldani, hiszen a végtörlesztéssel bár egyhatoduk szabadult, de mindösszesen csak a hitelállomány egyötödét sikerült ezzel kiváltani, és nemzetgazdasági szinten is jelentkező óriási probléma az, hogy a magyar lakosság nem vásárol, nem megrendeléseket támaszt a kis- és középvállalkozók számára, hanem törleszt, törleszt és törleszt. Eközben 35 százalékkal nőtt a bedőlésgyanús lakossági hitelállomány, ami egy kódolt bomba ebben a rendszerben. Minden évben súlyos költségvetési milliárdok fognak arra elmenni, hogy egyrészt szociális transzferekkel életben tartsa Magyarország azokat a hitelkárosultakat, akiket egy tisztességes kormányzat kihúzhatott volna ebből a helyzetből, másrészt pedig a kármentés is súlyos milliárdokat fog elvinni. De a kormányzat, úgy látszik, inkább elkölti ezeket az összeomlott életekre költött pénzeket utólag, mint hogy előzőleg megelőzné magát a problémát.
Látható az is, hogy eközben a 90 napon túl nem teljesítő lakossági hitelesek aránya az egy évvel korábbi 10,5 százalékról mintegy 15 százalékra nőtt. Tehát valami nincs rendben ezen a területen, a költségvetés viszont nem rendezi ezt a kérdést. Amikor a legnehezebb sorban lévő, legproblémásabb emberekről - idézőjelben a problémás, hiszen ők a bankok számára problémásak, a mi szemszögünkből ők megsegítendő emberek -, amikor róluk beszélünk, számukra mit ígértek? Ígértek egy ócsai lakótelepet, ami majd megment pár hitelest, ebből lényegében semmi nem valósult meg, épphogy a közbeszerzési fázist sikerült elhagyniuk, és ígértek egy Nemzeti Eszközkezelőt, ahol még mindig a kereskedelmi bank engedélyén múlik, hogy ott lakásárverezésre kerül sor, vagy pedig segíthet a Nemzeti Eszközkezelő. Hiszen ha jobban megéri a banknak, akkor sajnos árvereztetni fog.
Az is látható, hogy a Nemzeti Eszközkezelő mellé nem került az a költségvetési forrásmennyiség és forrástöbblet, amiből rendezhető lenne a károsultak helyzete. Erre bizottsági szinten a kormányzat képviselője azt az indoklást adta, hogy ha kell, akkor az egész, összes általános tartalékot, az egész Országvédelmi Alapot, mindent erre a célra fordítanak, de megmentenek mindenkit, senkit nem hagynak az út szélén. Hagyjuk, hogy hányszor dőlt meg ez az állítás, hogy senki nem marad az út szélén! De tessék akkor feloldani azt a dilemmát, hogyan van az, hogy egyrészt az általános tartalék terhére százmilliárdot szánnak munkahelyteremtésre, és ugyanezen általános tartalék teljes elköltésével megmentenék a hitelkárosultakat. Hogy van ez, kérem szépen? Az önök zsebe hányszor tűri el, hányszor bírja el ugyanazon forintok elköltését ezerféle célra?
Tehát az lenne a kérésem, hogy vegyük egymást komolyan, vegyenek minket és a mögöttünk álló szavazópolgárokat is komolyan, és ha a nehéz sorban lévő, leginkább leszakadt emberek sorsának a rendezéséről van szó, akkor igenis komoly háttérszámításokkal, felnőtt módon, nem hülyítve az ország lakosságát, valódi cselekvési terveket dolgozzanak ki, és rendeljék emellé a szükséges költségvetési forrásokat is.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik és az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés