ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem Budai Gyula képviselő urat, kíván-e a felszólalás lehetőségével élni. (Dr. Budai Gyula jelzésére:) Nem kíván. Köszönöm szépen.
Akkor a határozathozatal következik. Emlékeztetem önöket, hogy a bizottság úgy foglalt állást, hogy Budai Gyula képviselő úr mentelmi jogát az Országgyűlés ne függessze fel. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, felfüggeszti-e Budai Gyula országgyűlési képviselő mentelmi jogát. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés Budai Gyula képviselő úr mentelmi jogát 71 igen szavazattal, 233 nem ellenében és 2 tartózkodás mellett nem függeszti fel.
Tisztelt Országgyűlés! Arra figyelemmel, hogy a frakciók bizottsági tagcserékre nem tettek javaslatot, személyi döntésekre a mai napon nem kerül sor. (Moraj.)
Szilágyi György képviselő úr ügyrendben kért szót. Kérem képviselőtársaimat, foglalják el helyüket. Képviselő úr, megvárjuk, amíg leülnek képviselőtársai. Képviselőtársaim, ügyrendben még szavazásra is sor kerülhet, úgyhogy kérem önöket, foglalják el a helyüket. Szilágyi György képviselő úré a szó, egy percben az előterjesztés és utána az indokolás.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés