ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Mint hallhatták, a képviselő úr nem fogadta el az államtitkári választ, ezért kérdezem önöket, az Országgyűlés elfogadja-e azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 188 igen szavazattal, 69 nem ellenében és 6 tartózkodó szavazattal elfogadta.
Az interpellációk végére értünk. Megkérem képviselőtársaimat, akik halaszthatatlan, sürgős hivatalos feladatuk ellátása miatt elhagyják az üléstermet, hogy a lehető legnagyobb csöndben tegyék azt, hogy folytatni tudjuk munkánkat.
(16.40)
Áttérünk az azonnali kérdések órájának kérdéseire. (Moraj, mozgás.) Kérem azokat a képviselőtársaimat, akik itt maradnak a következő időszakban is, hogy foglalják el helyüket, hogy zavartalanul folyjék a parlamenti munka. Azokat a képviselőtársaimat pedig, akik tárgyalásokat folytatnak majd, megkérném, hogy szíveskedjenek kint, az üléstermen kívül folytatni azokat.
Tisztelt Országgyűlés! Hiller István, az MSZP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszterének: "A felsőoktatásról" címmel. Miniszter úr halaszthatatlan közfeladata ellátása miatt válaszadásra Hoffmann Rózsa államtitkár asszonyt jelölte ki. Tisztelettel kérdezem képviselő urat, hogy elfogadja-e a válaszadó személyét, vagy személyesen a miniszter úrtól kéri a választ. Képviselő úr, volt miniszter úr jelezte, hogy elfogadja a válaszadó személyét. Öné a szó. Parancsoljon!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés