DR. TÓTH JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót. Elfogadni nem tudom, mert a kérdéseimre nem kaptam választ, egyik kérdésemre sem kaptam választ.
Társadalmi hatását tekintve, ha vizsgáljuk, akkor az állampolgárt alattvalóvá vagy díszletté szeretnék tenni, és az állampolgárok folyamatos megregulázásáról van szó, amit pedig ad az állam, az kegy a beszedett adóforintokból.
Amint említettem, a szolgabürokrácia bizonyára az államot akarja szolgálni, és a csodafegyverként használt feladatfinanszírozási tétel szerint, az én számításaim szerint mintegy 110 milliárd forint kerül kivonásra, a tavalyi és a tavalyelőtti kivonással együtt ez közel 200 milliárdot jelent egyébként.
Egy 500 fős önkormányzati közösség vezetője vagyok, és engedtessék meg, hogy aggódjam a kistelepülésekért is. Ajánlom figyelmébe a mai rendszerre Karinthy egyik mondását, amely ironikusan ezt mondja: "Márpedig az állam megtartja, amit ígér. Ha pénzt ígér, azt is megtartja." Ez az önök felfogása. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés