ELNÖK: Meg kell nézzük, mert megint csak ugyanott tartunk, hogy technikai feltételeket kell ehhez biztosítani. Mikor ülésezik a bizottság? (Ágh Péter jelzésére.) Nem ülésezik a bizottság. Így nehéz lesz. A fogyasztóvédelmi ma reggel 9-kor ülésezik. Egyszerűsítek: az ülésnap végéig meghosszabbítom, aztán majd bizottsági ülésen dolgoznak, ahogy tudnak. Ez nem a mi felelősségünk már. A Jobbik-frakció kérését akceptálva jóváhagyom. (Dr. Kiss Sándor: Jó, rendben. Köszönöm.) Három módosító van bent egyébként, és ezek szerint még fog érkezni.
A részletes vitára bocsátásra ma reggel, a részletes vitára pedig ma, kedden 8. napirendi pontként kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság Kormánya és a Cseh Köztársaság Kormánya között a vízumeljárásban diplomáciai és konzuli képviseleteik útján történő kölcsönös képviseletről szóló megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. A javaslatot T/7755. számon ismerhették meg.
Németh Zsolt államtitkár urat köszöntve expozéra megadom a lehetőséget, 20 perces időkeretben.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés