SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Tisztelt Ház! Az ön kérdése lehetőséget ad arra, hogy az egyik, ha lehet mondani, sikertörténetről is beszámoljak, hiszen ahogy ön is említette, már váltottunk szót a SZÉP-kártya bevezetéséről. Itt arról van szó, hogy egy teljesen új rendszert indított el idén január 1-jétől a kormányzat. A korábbi igen magas 6 százalék és egy elavult, papír alapon működő üdülési csekket váltott fel lényegében egy másfél százalékos, az elfogadóhelyek számára igen kedvező konstrukcióval az az elektronikus kártya, amit népnyelven SZÉP-kártyának hívunk. Ez a kártya egyébként annak ellenére, hogy valóban egy új rendszer - sok kérdés menet közben merül fel, ezért a minisztérium természetesen folyamatosan figyeli és monitorozza a kártya elfogadása körül fellépő kérdéseket, és ennek tükrében valószínűleg még az idei év második felében a rendeletet apróbb módosításokkal tervezzük kiegészíteni. Ilyen egyébként, amit már megoldottunk, a kártyák átjárhatósága, ami megoldott, de ugyanilyen például a szolgáltatóknál a kártyáról lehúzott összegek megjelenésének a bekorlátozása, ugyancsak egy észrevétel volt a szolgáltatók részéről, és hogy legalább három napon belül lehetőleg a pénz meg is érkezzen. Több ilyen kérdés van.
Valóban, a TEÁOR-számokat is át fogjuk tekinteni, valószínűleg a szezon után, úgy érdemes, hogy egy szezont várjunk meg a tapasztalatokkal, de összességében azt tudom mondani a kártyáról, hogy még a kételkedők számára is egy nagyon nagy siker. A kibocsátott kártyák száma meghaladta a 650 ezret úgy, hogy eredetileg 300 ezer kártyát terveztünk az idei évben. A munkáltatók száma több mint 17 ezer, az elfogadóhelyek száma meghaladta már a 30 ezret, és a feltöltések értéke pedig meghaladta a 43 milliárd forintot, ami reményeink szerint egy újabb lökést adhat a hazai turizmusnak.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés