Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Aljas csúsztatás hangzott el a tekintetben, hogy itt százmilliárdos összegekről beszélnek, lakáscélt említett az államtitkár úr, amikor tökéletesen tudja, hogy a saját költségvetésében hogy hívják ezt a sort, és tökéletesen tudja, hogy ami a lakástámogatási sor, az leginkább az árfolyamgát 2.0 mellé egyébként jogosan és elismerésre méltó módon odatett állami lábat jelenti, de semmiféle garancia nincs ezen egy költségvetési sor tekintetében, hogy ebből egy lakás is megépülhet Magyarországon, vagy akár egyetlen fiatal pályáját, életét elkezdő család meg tudja alapozni a jövőjét.
Látható az is, hogy amit szocpol címszó alatt önök megcsináltak, az totális csőd. Nemcsak azért, mert a budapestiek nem tudják igénybe venni, de az is látható, hogy sem bővítésre, sem felújításra nem adnak támogatási lehetőséget, pedig ezek az igazán életszerűek. A mai magyar fiatal párok nem lakóparkokban vásárolnak új építésű lakásokat, államtitkár úr, és ami a legsiralmasabb, arról pedig egy szót sem tudott ejteni eddig, remélem, hogy a következő viszonválaszban megteszi, hogy milyen tervekkel bírnak a kivándorlás lassítására, fékezésére, végül pedig megfordítására. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés