ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy az LMP képviselőcsoportja jelezte, frakciójuk álláspontját majd a későbbiekben fogják ismertetni.

Így a vezérszónoki felszólalások végére értünk. Az együttes általános vitát elnapolom, folytatására és lezárására az őszi ülésszakunkon kerül majd sor.

Tájékoztatom tisztelt képviselőtársaimat, hogy a mezőgazdasági bizottság 17 órától a főemelet 64. számú teremben tartja ülését.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Menczer Erzsébet fideszes képviselőtársunk önálló indítványát T/7854. számon, a bizottsági ajánlást pedig T/7854/5. számon kapták kézhez és ismerhették meg képviselőtársaim.

A bizottsági ajánlás összesen két darab módosító javaslatot tartalmaz, ezekre egyenként megnyílik a részletes vita, ezért az Országgyűlésnek nem kell a vita szakaszolásáról határoznia.

Most megnyitom a részletes vitát az ajánlás 1. pontjára, és megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni hatperces időkeretben. Igen. Megadom a szót Magyar Zoltán képviselő úrnak, a Jobbik képviselőcsoportjából. Parancsoljon, képviselő úr!

Forrás: parlament.hu