DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselőtársam! Én abban vagyok érdekelt, nemhogy jövő év június 1-jéig és nemhogy december 31-éig vagy január 1-jéig, sőt nemcsak hogy november 30-áig, hanem minél előbb megoldódjon ez a probléma. Nem zárnám ki annak a lehetőségét optimista emberként, hogy akár valóban néhány héten vagy néhány hónapon belül ezt mindenképpen dűlőre vigyük.

Többször nyilatkoztam e kérdéskörben, hogy az lehet a megoldás, hogy valóban a MEOE terjessze ki az FCI-jogosítványokat; szerződjön az államilag elismert tenyésztői szervezetekkel; pályázzon az államilag elismertségért a MEOE a Vidékfejlesztési Minisztérium felé; és azok a kiváló tenyésztők, akik a MEOE-n belül ellátták az eddigi több évtizedes munkájukat, azok is nehogy büntetéssel számoljanak, hanem tisztességesen és nyugodt lelkiismerettel tudják bemutatni és tudják kiállítani a kiváló kutyáikat, és tudják értékesíteni is ezeket, nyilván, ha kívánják.

Úgyhogy a szándék megvan. Én nem tennék itt semmiféle ígéretet, a törekvés a részünkről megvan. Nyilván ehhez kell a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatása és koordinálása is.

Egyébként pedig a kormány fölvette a kapcsolatot az FCI-vel, levelet is írt több ízben az FCI felé. Úgy tudom, hogy Budai Gyula államtitkár úr hamarosan tárgyalni is fog Hans Müller úrral, az FCI elnökével. Tehát nincs arról szó, hogy a kormány nem akarná megoldani ezt a helyzetet, vagy nem akarna ebben a helyzetben segíteni a hazai kutyatenyésztésben részt vevő magyar tenyésztőknek.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu