GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Jobbikos képviselőtársaimnak hadd reagáljak, ha már megszólíttattam. Azzal vádolnak bennünket, hogy nem vesszük figyelembe azt a több százezer jobbikos szavazót, akik önöket ide a parlamentbe juttatták. Képviselőtársaim, azt gondolnám, hogy önök veszik semmibe azt a több százezer embert, hiszen önök nem éltek a lehetőségükkel, meg sem próbálták feldolgozni ezt az anyagot. (Derültség a Jobbik soraiban.)

(19.50)

Most azért hadd mondjam el, bocsánat, a jobbikos képviselők a bizottsági ülést elhagyták, már aki ott volt, mert Magyar Zoltán képviselőtársam még csak a bizottsági ülésre sem jött el. Képviselőtársam, ezt valóban nehéz lehet megmagyarázni az ön által megkérdezett szakértőknek, hogy akkor miért adtak önnek szakmai tanácsokat, amikor ön még a bizottsági ülésen sem volt hajlandó semmilyen szakmai véleményt megfogalmazni, nyilván annak a lehetőségnek a híján, hogy nem volt ott. Azt azért hadd mondjam el, hogy nyolc óra állt rendelkezésre feldolgozni ezt a - megszámoltam - 27 oldalnyi anyagot. Képviselőtársam, most nyilván a lényeg a törvény, és nyilván az indoklás része is fontos, de aki elolvassa a törvényt, gondolom, hogy az megérti ennek a lényegét. Szerintem ezt a 27 oldalt nyolc óra alatt bizonyos szint... (Szilágyi György: Öt és fél!) Nyolc és fél - köszönöm. (Szilágyi György: Öt és fél!) Mennyi? Ez nem igaz, képviselő úr! Délelőtt már mindenkinek a rendelkezésére állt az anyag az interneten. Az én számolásom szerint - de majd kijavít, ha nem így van - nyolc óra állt rendelkezésre, hogy feldolgozzák ezt az anyagot. Szeretném mondani, hogy önök meg sem próbálták ezt a 27 oldalt nyolc óra alatt elolvasni, ahhoz érdemi szakmai véleményt megfogalmazni. Szerintem ezzel nem nekünk, hanem önöknek kell majd elszámolniuk a szavazóiknak.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu