DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A Bizottság ez év tavaszán egy piloteljárás keretében - egyébként ez a legelső lépés - kérdéseket és megkeresést intézett a magyar hatóságokhoz a SZÉP-kártya, az Erzsébet-utalvány, vagyis egyszerűsítve a kafetéria ügyében. Alapvetően két pontot emelnek ki. Úgy gondolják, hogy a szabályozás bizonyos rendelkezései sérthetik a letelepedés szabadságát és a szolgáltatásnyújtás szabadságát.

Azután különféle egyeztetések zajlottak, a magyar fél elküldte a véleményét. Ezt követően a Bizottság egy további lépést tett, június 22-ei dátummal elindította a kötelezettségszegési eljárást. Ennek azért többfajta lépése van. Az elsőnél tart ez a történet, amikor gyakorlatilag információkérés van, letter of formal notice ebben az esetben, és erre a válaszadásra egy hónap áll Magyarország rendelkezésére, július 22-e, tehát itt hamarosan a magyar kormány elküldi a válaszát. A megértését kérném, hogy a válaszról ebben az esetben most nem nyilatkoznék, hiszen ez a közigazgatási egyeztetés bizonyos fázisaiban van, másrészt pedig a kormány véglegezi a végleges választ.

Azt azonban hozzátenném, amit kérdésként felvetett. Itt a kibocsátás feltételeiről van szó, aminek nincs következménye, és nem lehet következménye a SZÉP-kártya tulajdonosokra vagy elfogadóhelyekre, a felhasználásra, hiszen - és ezt mindannyian látjuk - a SZÉP-kártya egy nagyon sikeres kezdeményezés. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu