KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót. Államtitkár úr, ön a mellébeszélés nagy mestere (Dr. Rétvári Bence: Köszönöm.), de ma, azt gondolom, igazán kiválóan teljesítette a feladatát, talán az egyéni csúcsát is megdöntötte. Végül is semmit nem sikerült válaszolni azokra a kérdésekre (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.), amiket föltettem, és amik, azt gondolom, sok százezer magyar közalkalmazottat mindenképpen érintenek.
De hadd tegyek néhány javaslatot, mert ma megkaptuk azt, hogy az ellenzék mindig csak kritizál, és nem tesz javaslatokat. Hadd tegyek néhány javaslatot! Az egyik az, hogy ha takarékoskodni akarnak, akkor jobban nézzék meg, hogy milyen vállalatokat bíznak meg közbeszerzésekkel, mert a Közgép-csoport tavalyi osztaléka nagyjából az az összeg, amit meg lehetne itt spórolni. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.)
Egy másik javaslatom az, hogy ha már van kötelező nyugdíjazás, akkor kezdjük a kormánytagokon. Itt van például Pintér Sándor belügyminiszter úr, azt gondolom, hogy ő mindannyiunk megelégedésére tölthetné a nyugdíjas éveit, vagy mondjuk, Naszvadi György, a költségvetésért felelős államtitkár szintén, azt gondolom, jobb lenne, ha nyugdíjba vonulna. Ha egy miniszter, akinek egyébként, mint tudjuk, számos kiváló ötlete van az asztalfiókjában, Matolcsy György bejelent valamit, akkor azért az egy súlyos fenyegetés. (Az elnök csenget.) Azt gondolom, hogy...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés