DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ha megengedi, három felvetésére válaszolnék. Először is az új típusú, duális képzés csak a 2013-14-es félévtől, tanévtől indul kötelezően, ezt a szakképzési törvény is rögzíti egyébként. 2012-13-ban a képzések még a korábbi szabályozás szerint is indíthatók, ám ugyanebben az esztendőben, tehát a 2012-13-as tanévben lehetőség van arra is, hogy a szakképző iskolák önkéntes alapon elindítsák az új típusú képzést, de ahogy említettem, '13 és '14-től lép be kötelezően a duális képzés. Azoknak az iskoláknak, amelyek már idén is elindítják a duális képzést, ott korlátozott körben augusztus végére elkészültek a szakmai és a vizsgakövetelmények, és az ősz folyamán megjelennek az új követelmények, az új országos képzési jegyzék minden szakképesítésére is.

A másik témája a térségi integrált szakképző pontok, úgy gondolom, a szabályozás teljes körű, a januári fenntartóváltás a törvény megfelelő alkalmazása esetén nem okozhat fennakadást.

A tiszkeknek tanév közben csupán a vagyoni és szerződéses viszonyaikat kell úgy rendezniük, hogy az biztosítsa a működés folytonosságát.

Állításával ellentétben úgy gondolom, hogy a szakképzési hozzájárulást nem felezte meg az új szakképzési rendszer, az elszámolható alapnormatíva a kötelezettek 2010. évi bevallásában feltüntetett adatok alapján és 2011-re indexálva került meghatározásra. A gyakorlati képzést végző vállalatokra szeptember 1-jétől szakmacsoportos normatíva helyett már jóval arányosabb, szakmánkénti normatívák alkalmazandók, és ez nagyon sok esetben emeli a normatívát, van olyan is, amikor 50 százalékos arányban.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu