DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Küzdelmes és nehéz két esztendő van az ország, a kormány és a parlament mögött, ahol nagyon sok problémát kellett kezelni és megoldani. Ezek közül az egyik, mondhatnám plusz házi feladat volt a devizaadósság, a lakosság devizaadósságának kezelése.
A kormány kezdettől fogva két alapelvre építette politikáját, egyrészt a támogatás, a segítség legyen célzott, hiszen különböző adóscsoportoknak más és más a problémája, a másik pedig a közös teherviselés, tehát a pénzintézetek, az állam és az adósok közös teherviselése ennek a problémának a megoldásában.
Tisztelt képviselő úr említette, hogy milyen lépéseket tett a kormány az elmúlt időszakban, talán még ennél többet is, tehát nagyon sok lépést említhetnénk. Én hármat emelnék ki, amely, úgy gondolom, hogy nagyon jelentős a devizahitelesek problémáinak kezelésében.
Az egyik a végtörlesztés, amelynek a végszámait nézve: 169 ezer adós vett ebben részt, maga az állomány, amely csökkentésre került, 1200 milliárd piaci áron, de az érintetteknek, mivel ez egy kedvezményes végtörlesztés volt, 900 milliárd forintot kellett visszafizetniük.
(9.40)
Nagyon fontos ebben az esetben, hogy ez jelentősen csökkentette a lakossági eladósodott devizaállományt, mintegy 23-24 százalékkal, és ezzel egyben csökkentette az ország devizakitettségét és kockázatát, ami szintén nagyon fontos lépés. Hiszen amíg egyik oldalról az állam mindent megtesz azért, hogy az államadósság csökkenjen, itt egy olyan jelentős lépés is történt, ami hozzájárult ahhoz, hogy a lakossági devizaadósság is csökkenjen. (Folyamatos nagy zaj.)
A másik fontos elem, ön is említette, az árfolyamgát. Itt a kormány megtette azokat a lépéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy még többen tudjanak részt venni benne. Ha az első árfolyamgátmodellt nézzük, amely március végéig működött, ez 5711 szerződést érintett, ennyien jelentkeztek be az árfolyamgát 1. alá, a hitelállomány pedig 57 milliárdot tesz ki ebben az esetben. Belépett az árfolyamgát 2., ami sokkal kedvezőbb az adósok számára, július végi tényadatot tudok mondani, 43 ezren vették igénybe. (Dr. Harangozó Tamás: Nem hallani semmit.) Az augusztus végi friss számok még előrejelzések, ezek azt mutatják, hogy több mint 71 ezren jelentkeztek be az árfolyamgát alá. Ha megnézzük, ez 641 milliárd forintnyi szerződésállományt jelent. Köztudott, hogy az árfolyamgát alá év végéig lehet bejelentkezni, azzal számolunk, hogy az érintettek közel fele tud majd belépni ebbe a rendszerbe. (Moraj.)
Ha azt nézzük még, hogy milyen társadalmi csoportokat érintett, milyen társadalmi csoportok veszik ezt figyelembe és igénybe, akkor láthatjuk, és a júliusi tényadatra térnék vissza, a 43 ezer igénybevevőre, ebből 14 ezren a közszférához tartoztak, a köz szolgálatában állnak.
Tisztelt képviselő Hölgyek és Urak! Harmadik pontként hadd...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés