DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Engem is Puskás Imre képviselő úr hozzászólása késztetett kétperces hozzászólásra, mert olyan szépen folyékonyan, nyugodtan beszélt itt eget rengető problémákról, hogy irigylem a nyugalmát, kedves képviselő úr. Ugyanis nagyon szépen halkan elmondta, hogy önök az elmúlt időszakban fejre állították az önkormányzati rendszert. Egy olyan csonkoláson ment át az önkormányzatiság a feladatokat illetően meg a vagyont illetően is, ami nehezen belátható.

Őszintén szólva irigylem a bátorságukat, hogy önálló képviselői kapcsolódó indítványként próbálnak korrigálni olyasmit, ami mögé komoly közgazdasági számítások, statisztikák, hatástanulmány kellene, hogy egyáltalán becsülhető legyen a működőképesség. Tehát megértem az ön szándékát, hogy ezt próbálja korrigálni, csak abban nem vagyok biztos, hogy van támpontja ahhoz is, hogy mit, mert ez az óriási átalakítás, ha most nem akarok jelzőket mondani, nehezen felmérhető.

Hasonlóképpen az államosítás hatásai is nehezen átláthatók, mert azért próbált több önkormányzat alternatív megoldásokat megvalósítani, és nem biztos, hogy szerencsés, hogy azért, mert a korábbi időszakban elsősorban a fideszes vezetésű önkormányzatok, gondolok itt Hódmezővásárhelyre, ahonnan megszökött a polgármester (Felzúdulás, moraj, közbeszólások a Fidesz soraiból.), eladósították a városukat, akkor most alternatív megoldásként például a megyei közgyűléseket megszüntetik. De hát a következőkben majd még fogom ecsetelni ezt.

Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu