DR. MATOLCSY GYÖRGY nemzetgazdasági miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy nemzet, egy ország, egy társadalom az életét alapozhatja drágakövekre, olajra, földgázra, aranyra, eladósodásra vagy munkára. A történelem arra tanít bennünket, hogy akik drágakincsek, természeti erőforrás, rablás vagy hódítás körében szerzett jószágokra alapozták jólétüket, az tünékeny volt, valahol, valahogyan eltűnt. A közelmúlt történelme, az elmúlt néhány évtized történelme, gazdaságtörténete arra int bennünket, hogy azok az országok, nemzetek, régiók, sőt integrációk, amelyek hitelre alapozták jólétüket, azok nagy bajba kerültek.

2008 után most már mindenki számára egyértelmű, hogy azok a nemzetek és országok, vállalkozók és családok vannak bajban, akik saját döntésükkel, még inkább mások csábítása révén egy adósságcsapdába kerültek. Magyarország az 1990 előtti időszakban egy adósságcsapdába lépett bele, és ebből egészen a '90-es évtized végéig nem is tudott kikerülni. Az 1990-es évtized utolsó éveiben kezdtük el kikerülni, kimászni, kitörni abból az adósságcsapdából, amelybe elődeink hibásan belehúztak bennünket. Emlékezzünk arra, hogy az első Orbán-kormány 56 százalékos - 57 százalékos az év végére - államadóság/bruttó hazai termék arányt örökölt, és négy év alatt, ez akkor is nagyon nagy eredménynek minősült, 52-53 százalékra csökkentette Magyarország eladósodását. Ez egy óriási dolog volt már akkor is.

Történt azonban utána egy drámai gazdaságtörténeti és nemzetstratégiai szempontból tragikus esemény, amikor a 2002 utáni kormányok Magyarország jólétét, még inkább kudarcát eladósodásra alapozták, hitelből fizettek mindent, amit munkából kellett volna fizetni, például hitelből fizettek segélyeket, amely segélyek révén fenntartották a munkátlanságot. Na, ez az a fenntarthatatlan, erkölcstelen és helytelen világ, amelyet 2010 közepétől elkezdtünk megváltoztatni, megfordítani.

Az elmúlt több mint két év gazdaságpolitikai fordulata, amely természetesen azon a politikai, mögötte érzelmi, gondolati és nemzetstratégiai fordulaton alapult, amit a választók eldöntöttek, szóval, a két év gazdaságpolitikai fordulatának, azt gondolom, három nagyon jelentős eredménye már látszik. Az első, hogy Magyarországnak - nagyon-nagyon kevés ilyen ország van a világon, még kevesebb az Európai Unióban, és egyelőre nincs az eurózónában - sikerült egy végleges, fenntartható, mindenki által elismert államháztartási, pénzügyi konszolidációt végrehajtania. Magyarország sikeresen csökkenti most már harmadik éve az államadósság szintjét, sikeresen tartja 3 százalék alatt a költségvetés hiányát, ami azt is jelenti, hogy a következő években is csökkenhet az államadósság, mert akinél 3 százalék alatti a deficit, annál automatikusan csökken az államadósság szintje.

(10.40)

Ezért hoztuk a stabilitási törvényt, hogy minden évben csökkenthessük Magyarország államadósságát.

Egy sikeres pénzügyi konszolidáció harmadik eredménye, hogy Magyarország azon nagyon kevés országok közé tartozik az Európai Unióban, ahol többletet mutat a folyó fizetési mérleg, tehát biztonságban van a külkereskedelem és a pénzügyek világában.

Természetesen a pénzügyi konszolidáció sikerét jelzi az is, hogy Magyarország hiteles a pénzpiacon. Az állampapírpiacon Magyarország hétről hétre - hetente kétszer három - megméretteti magát, és megvásárolják a magyar államkötvényeket; drágábban, mint szeretnénk, de lesz az még olcsóbb is, és még így is nagyon jó vásár lesz.

Tehát Magyarország az elmúlt több mint két évben sikeres államháztartási, pénzügyi konszolidációt hajtott végre. Erre sokan törekszenek, még keveseknek sikerült, de az, hogy párhuzamosan egy pénzügyi, államháztartási konszolidációval egy országban a foglalkoztatáspolitika, a munkaerőpiac területén is pozitív fordulatok indulnak el, arra nincs példa. Ma az Európai Unióban 14 országban csökken a foglalkoztatási ráta, nő a munkanélküliség, és csökken az aktivitási ráta. Ezzel a három számmal mérik egy országban a munkaerőpiac teljesítményét, sok más szám mellett. Magyarországon azonban az elmúlt két évben, harmincvalahány hónapban megindult egy foglalkoztatáspolitikai fordulat - trendforduló történik a munkaerőpiacon. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon, a magyar gazdaságban az elmúlt két évben 120 ezerrel többen dolgoznak, mint 2010 közepén. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon a foglalkoztatás szintje elérte a válság előtti szintet. A válság előtt nem érte el a 3,9 millió munkavállalót a foglalkoztatottak száma, most pedig kicsivel, néhány ezerrel, de már 3 millió 900 ezer fölött van. Ez egy óriási eredmény. (Göndör István: Százezer közfoglalkoztatott van!) Minden munka értékes, képviselő úr. A segély, a hitel, az eladósodás, az nem jó. Ezt önöktől megtanultuk, most már a munkára alapozzuk a társadalom, a gazdaság működését.

Két és fél éve volt utoljára olyan mélyponton a munkanélküliségi ráta Magyarországon. Ez a másik jele annak, hogy trendforduló megy végbe a magyar munkaerőpiacon, a foglalkoztatás területén. Még mindig nagyon-nagyon sokan vannak munka nélkül, 459 ezer magyar embernek nincs még legális, adózó munkahelye, de ez már kevesebb, és a munkanélküliségi rátája már 10,5 százalék, csökken. Míg tehát négy éve volt utoljára ilyen magas a foglalkoztatás, mint most Magyarországon, két és fél éve volt ilyen alacsony a munkanélküliség, ez egyértelműen jelzi, hogy egy vízválasztón túl vagyunk, egy trendforduló közben vagyunk, és a sikeres költségvetési, államháztartási konszolidációval kéz a kézben képesek vagyunk egy foglalkoztatási fordulatra.

A foglalkoztatáspolitikával foglalkozók még egy mutatót figyelembe vesznek, amikor azt nézik, hogy javul vagy romlik egy országban a foglalkoztatás helyzete, ez pedig az aktivitási ráta, hogy hányan vannak a munkaerőpiacon, hányan dolgoznak és hányan keresnek munkát. Itt már 65 százalékra nőtt az elmúlt két és fél évben a szint. Két évtizeddel ezelőtt volt ilyen magas, húsz évvel ezelőtt, a kilencvenes évek elején volt utoljára Magyarországon olyan magas. Majd mindjárt hozzáteszem, hogy ez még alacsony az európai uniós összehasonlításban, különösen a nyugat-európai és az észak-európai uniós tagállamokhoz hasonlítva, de már ott tartunk, ahol a kilencvenes évtized elején még tartottunk, hogy már 65 százalék közelében van az aktivitási rátánk. Tehát a sikeres költségvetési konszolidációval párhuzamosan egy foglalkoztatáspolitikai trendfordulót hajt végre Magyarország, ennek három félreérthetetlen jele már jelentkezik, három félreérthetetlen eredménye már velünk van: ez a foglalkoztatási szint bővülése 120 ezer fővel; a munkanélküliségi ráta csökkenése - már 10,5 százalék, még mindig elfogadhatatlanul magas; és az aktivitási ráta javulása.

Tisztelt Képviselőtársaim! Van egy harmadik eredménye is a gazdaságpolitika első két évének, ez pedig az, hogy sikerült megőriznünk az állam és a kormány cselekvőképességét, sikerült megőriznünk Magyarország politikai stabilitását. Senki nem értheti félre, amikor azt mondom, hogy a politikai stabilitás megőrzése egyértelműen köszönhető annak, hogy a pénzügyi konszolidáció oltárán nem áldoztuk fel a munkahelyeket, pont fordítva: úgy hajtottunk végre sokszor támadott, kritizált, meg nem értett, félreértett lépésekkel, nem hagyományos, innovatív, kreatív lépésekkel sikeres pénzügyi, költségvetési konszolidációt, hogy közben bővíteni tudtuk az álláshelyek számát, és csökkenteni tudtuk a munkanélküliséget. Na, ez adja azt a stabilitást a társadalomban és gazdaságban, amely jelentős mértékben forrása a politikai stabilitásnak.

Természetesen mindezek csak az első lépések. Hogy mennyire az első lépések, engedjék meg, hogy csak néhány számmal illusztráljam. Magyarországon még mindig csak 54 százalékról 56 százalékra növeltük a foglalkoztatási rátát. Az Európai Unióban ez 65 százalék, az Egyesült Államokban 75 százalék, Kelet-Ázsiában, Kínában, Japánban, Koreában 85 százalék. Hol vagyunk még ettől? Pontosan annyira vagyunk, amit a miniszterelnök úr rendszeresen elmond: 5-5,5 millió magyar embernek kell munkát kínálnunk az üzleti vállalkozásokon és a közmunkaprogramokon keresztül ahhoz, hogy elérjük először az Unió 65 százalékos átlagát, majd miért ne érnénk el az Egyesült Államok 75 százalék körüli foglalkoztatási szintjét? Nagyon messze vagyunk még ettől, éppen ezért fogadtuk nagy örömmel és tisztelettel a Fidesz-KDNP-frakciószövetség munkahelyvédelemre és munkahelyteremtés megerősítésére vonatkozó javaslatait; ezért tárgyalta a kormány és terjeszti most az Országgyűlés elé a törvénymódosítást.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mi a tét? (Simon Gábor: A lét.) Képviselő úr, szeretnék akkor önnek néhány számot felidézni itt, hogy hogyan is lehet elrontani valamit. Képzeljék el, hogy 1998 és 2000 között Magyarországon 240 ezer új munkahely létesült. 240 ezer új munkahely! Történt azonban, ami történt, ezért egyenesen annak a politikai fordulatnak, utána negatív gazdaságpolitikai fordulatnak köszönhetően Magyarországon 2002 és 2010 közepe között szinte hajszálpontosan 240 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma. (Göndör István: A statisztikai trükköt kitakarítottuk!) Ami négy év alatt felépült, az nyolc év alatt ledőlt. Ennyit a kétfajta gondolkodás, kétfajta kormányzás következményeiről. (Közbeszólások az MSZP és a függetlenek soraiból.) Az egyiknek eredményei vannak, a másiknak kudarcai.

De ha valaki azt mondaná szocialista képviselőtársaim közül, hogy de volt itt válság... (Szűcs Erika: Nem volt! - Kovács Tibor: Nem volt, csak...)

Forrás: parlament.hu