DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én pontosan tudom, hogy miért jöttem a parlamentbe. Emlékszem rá, nem is volt az olyan régen, de arra mondjuk, nem voltam felkészülve, hogy önök ilyen jól elbeszélgetnek egymással, és közben pedig pont az emberekről nem beszél senki. (Derültség a kormányzó pártok padsoraiból.)
Nézze, itt önök most már 400 ezer közmunkásról beszélnek, és megint letettek egy olyan törvényjavaslatot az asztalra, amelyikből kifelejtik őket; amelyikből kifelejtik, hogy ezek az emberek beleragadnak a közmunkába, ha nem segítjük őket abban, hogy visszataláljanak a nyílt munkaerőpiacra. Ők nem segélyen akarnak élni, tisztelt képviselőtársaim, ők dolgozni akarnak, de nem 8 órában 47 ezer forintért. Ezért kérem önöket, hogy majd támogassák azt a módosító javaslatot, amelyikben kiterjesztjük a támogatások körét rájuk is, mert nekik nagyon nagy szükségük van rá.
A másik pedig, akkor beszéljünk szakmai kérdésekről. Beszéljünk arról, hogy mi lesz a helyettesítési hatással! Hogy fogják önök azt kivédeni? Hogy fogják azt kivédeni, hogy a 25-50 év közötti munkavállalókat ne cseréljék le 25-nél kevesebb, illetve 50 év fölötti munkavállalókra? Mi erre a megoldás, hol van erre a szakpolitikai javaslat? Ebben itt most nem szerepel. Beszéljünk akkor erről!
Köszönöm. (Dr. Józsa István: Így van! - Közbeszólás a kormányzó pártok padsoraiból: Éles taps!)
(15.10)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés