GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Babák képviselőtársam, két és fél év utáni ébredést követően most, amikor munkahelyvédelmi akciótervről beszélnek, végig kellene gondolni ennek még két aspektusát. Az egyik az, hogy közben az önkormányzatokat milyen új adókivetési lehetőségekkel ruházzák fel, és hol fognak majd pluszforrásokat beszedni - mert hát ezt teszik - a vállalkozásoktól. A másik: mint említettem, ha csak a telefon- meg a tranzakciós adóra vagy illetékre gondol, vagy a jövőre csökkentett mértékű kompenzációkra, az adójóváírás kivezetésére és a minimálbérre, ahol 200 milliárdot elvesznek a munkaadóktól, akkor mit adtak a munkaadóknak?

De a legnagyobb bajom az, hogy szemfényvesztés az, amit csinálnak. Beszélnek valamiről, ami alapvetően persze jó, hogy célzott járuléktámogatáshoz jussanak azok, akiknek a foglalkoztatási pozícióit erősíteni kell. A másik oldalról nézve meg most, ma, amikor néhány óra múlva majd a költségvetést fogjuk tárgyalni e Ház falai között, akkor nem tudnak egy korrekt, tisztességes, egymondatos visszaigazolást tenni a tekintetben, hogy a költségvetésen belül hol van megjelölve az a 300 milliárd forint, vagy melyik az a 18 sor, amelyiken belül meg van jelölve a 300 milliárd forint léte. Hogy a fenébe akarnak önök bármilyen programot érvényre juttatni, ha az önök által elfogadandó költségvetés keretei között még a jelei sem vetődnek fel annak, hogy ezek a forráshátterek biztosítottak lennének? Tényleg olyan ez, mint ahogy önök a nagy családbarát gondoskodás és viseltetés hajójában úsznak, miközben pont azok, akik a leginkább rászorultak, dolgozó emberként minimálbéren három-négy gyermeket nevelnek, nem tudnak egy árva fillér adókedvezményhez hozzájutni, mert nekik nem jár az adókedvezmény. Orbán Viktornak jár, nekem jár, másnak jár, aki magasabb jövedelmet tud elkönyvelni. Hogy van ez?

Köszönöm szépen, elnök úr.

Forrás: parlament.hu