GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Czomba képviselőtársam, államtitkár úr közelíteni szeretne a dologhoz. Közelítek. Ön használt egy miniszterelnöki kinyilatkoztatást, én mondok önnek egy másikat, ami a munkahelymegőrzéssel kapcsolatos. Biztos ismeri azt a két brosúrát, amit az emberek felé megküldtek több százmillió forint felhasználásával. Orbán Viktor miniszterelnök fényképe ott van, és a fényképe mellett van egy 4-5 soros mondat, amelyben öt tétel szerepelt. Én ebből most csak egyet említek önnek; az az egy tétel úgy szól, hogy jelentősen emeltük a minimálbért.
Az igazmondásról: úgy gondolom, aki igazat mond, az nem hazudik, aki meg nem mond igazat, az hazudik. Az igazmondásról kicsit gondolkodjunk el ezen a tételen. Szívesen veszem államtitkár úr viszonválaszát is ebben a dologban. Jelentősen emelték a minimálbért, igen, annak a bruttóját. Csak a minimálbért olyan értelemben közelítik az emberek, hogy nekik mi abból a nettó, és nekik mi a valós vásárlóerővel bíró pénz. Ez a pénz a két évvel ezelőtti 60 200 forinttal szemben most 51 ezer forintos vásárlóerő-értékkel bír. No, az ön miniszterelnöke, Orbán Viktor ezt írta, hogy jelentősen emelték a minimálbért. Ez így valósul meg. Hát ennyit az igazmondásról vagy éppen a hazugságról.
A másik része a történetnek, ami a munkahelyvédelmi tervvel kapcsolatos, az pedig az, hogy ugye azt ön is tudja, hogy a járulék csökkentése, célzott csökkentése szükségszerű dolog, de nem elégséges. Merthogy a munkaadók nem szociális jóléti intézmények. A munkaadók nem annak alapján fognak foglalkoztatni, hogy valaki valamennyivel olcsóbb-e, hanem annak alapján alapvetően, hogy tud-e annyi hasznot, hozamot termelni, hogy megtermelje a saját bérét, a hozzá rakódó járulékterheket, meg még adott esetben hozamot is tud termelni, hasznot is tud a munkaadó számára termelni. Hát ezeket is érdemes lenne figyelembe venni, és talán a tudásszint növekedéséhez kapcsolódó támogatásokat is biztosítani. Nem úgy, mint ahogy önök azt tették a szakképzéssel kapcsolatosan, ahol a fejkvótákat 700-ról 440 ezerre csökkentették átlagosan.
Elnök úr, köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés