JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Először hadd reagáljak a Farkas Flórián által elmondottakra, aki mondandójában említette a foglalkoztatási szövetkezeteket. Bizonyára ismeri a tervezetet Farkas úr, 6 millió forint árbevételről van szó, tehát 6 millió forintról. Ennyit érhet el a foglalkoztatási szövetkezet.
Hány embernek a bér- és járulékköltségét teszi ez ki? - erre adjon nekem egy választ. Egészen egyszerű a válasz. Ha egy embernek ebben a foglalkoztatási rendszerben, az új szabálynak megfelelően 100 ezer forint nettó bére van, 50 ezret kell utána befizetni, az 150 ezer forint havonta, az egy évben 1 millió 800 ezer forint. Ebből könnyen kiszámolhatja, hogy ez a 6 millió forintos árbevételkeret - árbevételkeret, tehát a költségek nélkül, csak bér- és járulékköltségről beszélek - hány embernek fog munkahelyet adni. Ez rendkívül érdekes.
Ugyanez érvényes Mágori Józsefnére is, aki saját vállalkozását hozta fel az imént a vitában példának. Mágoriné Asszony! Ha az ön vállalkozása meghaladja a 6 millió forint árbevételt, az ön foglalkoztatási politikáját ez a tervezet nem fogja érinteni.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés