MÁGORI JÓZSEFNÉ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném én ezt a vitát visszavezetni normális kerékvágásba és normális hangnembe, és szeretném, ha a törvényről beszélnénk, nem pedig annak a költségvetési vonzatairól. Biztos eljön az idő, amikor az lesz a téma.
Meg szeretném kérdezni, tudják-e önök, hogy ilyen egyszerűsített munkavállaló Magyarországon mennyi van? Tudják-e, hogy alkalmi munkavállalás kapcsán - ez a leánykori neve - 670 ezer ember volt júniusban, aki alkalmi munkavállalóként dolgozott Magyarországon. Nekik ez a mostani törvény nagyon jó. Ők azok, akiket nagyon könnyű állandó munkára visszavezetni.
Itt, ebben az alkalmi munkavállalói rétegben, amit most egyszerűsített foglalkoztatásnak nevezünk, nagyon sok képzetlen ember vesz részt, és nagyon sok olyan, aki 50 vagy 55 éven felüli, és nem kap megfelelő munkát. Az egyszerűsített foglalkoztatásban napi 500 forint az állami járadék. Ez a mostani törvényünk pedig 14 ezer forintot ír elő egy hónapra, tehát 10 ezer vagy 10 500 forint helyett 14 ezret. Na, itt már elgondolkozik egy vállalkozó, hogy csinálja-e azt, hogy havonta, kéthavonta, háromhavonta új embert vesz fel ugyanarra a munkára alkalmi munkavállalóként, vagy pedig most az új törvénnyel élve beáldozza azt a 3-4 ezer forintot, és lesz neki egy olyan munkavállalója, aki rutinból, jó teljesítménnyel tudja szolgálni a vállalkozást. El kell ezen gondolkozni.
Nem kell itt minden fals gondolatra felülni, hogy nincs erre potenciális fogyasztóréteg. Az a 670 ezer ember erre majd alkalmas réteg lesz, akik végre állandó munkához jutnak 2 vagy 3 évre.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés