SPALLER ENDRE (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Göndör képviselőtársam, ha ez átverés, akkor valóban ez olyan átverés lesz, hogy a vállalkozók eszerint fognak adózni, tehát az év végén azt fogják látni, hogy kevesebb adót fizettek. Vagy azt fogják látni a munkavállalók, hogy megmarad a munkahelyük, mert megéri őket megtartani. Ha ez átverés, akkor nem tudom, hogy hol fognak majd a végén rádöbbenni, hogy pontosan mi is ebben az átverés. Ez az egyik.
A másik. Nagyon fontos kérdést említett Szél Bernadett. Azt mondta, hogy a Start-munkások beleragadhatnak ebbe a Start-munkába. Valóban, azt gondolom, hogy e nélkül a törvény nélkül előfordulhatna az, hogy a Start-munka első eleme, hogy ők ugyanis kapnak egy értékteremtő közfoglalkoztatást, valóban nekik nem biztos, hogy lenne hova továbblépni, ha azok az álláshelyek elvesznének, amelyeket ez a törvény éppen védeni akar. Az ennek az egyik célja, hogy az alacsony képzettségűeknek legyen munkahelyük, és a Start-munkából ki tudjanak lépni. Azt gondolom, hogy lesz egyfajta rotáció, de nem ott, ahol ön gondolja.
Azt látjuk ugyanis, hogy a magasabb végzettségűeknél, illetve a 22-55 év közöttiek között ma a legkisebb a probléma, mert ezekhez az emberekhez a munkaadók különböző okokból ragaszkodnak. Nem gondoljuk, hogy lenne okunk azt feltételezni, hogy ez meg fog változni. Nem. Azt gondoljuk, hogy létrejönnek új munkahelyek, megmaradnak új munkahelyek, és bizony mi a Start-munkától várjuk azt a rotációs hatást, amit ön az aktív korúaknál. Hogy kinek lesz igaza, azt majd meglátjuk.
A vita további részében továbbra is kérdezném elsősorban a szocialistákat, hogy akkor tulajdonképpen önök mégis magukat az intézkedéseket támogatják-e, és ha igen, akkor mondják már el végre, hogy melyiket támogatják és melyiket nem. Ezt nagyon várnám. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés