VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretnék reagálni az előttünk felszólaló fideszes és KDNP-s képviselőtársainkra.

Spaller és Vécsey képviselőtársam is váltig állítja, hogy benne van a fedezet a költségvetésben. Kérem, mutassák meg, hogy hol, melyik soron! Hiszen akkora kavar van a Nemzetgazdasági Minisztériumban a költségvetés tervezése kapcsán, hogy tegnap Matolcsy miniszter úr azt mondta, hogy mégsem lesz ez a tranzakciós adó kivetve a Magyar Nemzeti Bankra, majd a költségvetési bizottság ülésén Pleschinger államtitkár még azt mondta, hogy ki lesz vetve. S ez csak egy 100 milliárd forintos tétel. Nem beszélhetünk még az adóbeszedés hatékonyságának a növekedéséről, amiről nem árulják el, hogy hogyan és miként akarják ezt megtenni. Ez a pávatánc kockáztatja a kamatfeláron keresztül az államadósság-fizetést. Van egy 80 milliárdos tétel, amit önök beterveznek pluszban. Ezenkívül van még egy szintén közel 100 milliárd forintos tétel, ami erősen inog, hiszen Matolcsy György 1,6 százalékra vágyja ezt a növekedést, ami jelenleg inkább süllyedésnek látszik. Konkrét számok vannak, önök pedig váltig állítják, hogy benne van az.

Tisztelt Babák Úr! Ön mint itt a demagógia dominusa 1 perc 47 másodpercen keresztül nem mondott semmit. Babák úr, ön ennél többet is tud. Hallottam már 8 vagy 10 percig is semmit mondani. (Derültség az ellenzéki oldalon.)

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu