Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hosszú vita következménye az, ami előttünk fekszik, annak pozitív és negatív momentumaival együtt. E többéves vagy talán mondhatom, évtizedes vita lényegi momentuma az volt, hogy adott esetben egy adórendszerben szabad-e szociális szempontokat behozni, kifejteni, érvényesíteni, avagy nem. A kabinet egyébként szerencsés módon pontosan a saját korábbi, nagyon merev, nagyon rigid és a valóságtól véleményem szerint egy kicsit elrugaszkodott, de következetesen képviselt álláspontját módosította akkor, amikor jelen esetben úgy döntött, hogy igen, lehet ezekkel a szociális szempontokkal foglalkozni, és nagyon jó, hogy így döntött, és nem csak szociális transzferek kiutalásával szeretné bizonyos társadalmi rétegek felfelé húzását foganatosítani, megvalósítani.

Az is látható, hogy ahogy a korábbiakban elhangzott, az, hogy ennek az egész csomagnak a hátterét részben a Magyar Nemzeti Bankra való tranzakciósadó-kiterjesztésből, tehát egyfajta megadóztatásból próbálja fedezni, lényegében egy nem is olyan hosszú lejáratú kölcsönt foganatosít saját magának, amit vissza kell majd tenni. Ezzel még egy probléma van. Sokkal nagyobb problémát jelent az, hogy 2013-ban még nehezebb helyzetbe kerül majd ugyanez a kormányzat a költségvetés tervezésekor, hiszen e források előteremtése okán még kevesebb allokálható, elosztható forrástömeg marad egyéb fontos feladatokra, példának okáért szociális transzferekre vagy akár a munkahelyek védelmének vagy létesítésének konkrét lépéseire.

Azt is látnunk kell, és az is látható ebből az egészből, hogy ezen rendkívül erőteljes, célzott kedvezményekkel csökkentve a munkáltatók terheit, valóban lehet fontos eredményeket elérni, de ettől önmagában több munkahely nem fog létrejönni Magyarországon, és ettől önmagában több pénz nem fog a munkavállalók zsebében sem maradni. Tehát egy olyan ellenőrző rendszert kellett volna és kellene az egész mellé rendelni, ami azt is lehetővé teszi, hogy a munkavállalók is járjanak jól ezzel, azon túl természetesen, hogy megmarad a munkahelyük, ami a mai világban nem kis szó.

Ugyanakkor, ha a munkahelyek védelméről beszélünk, lehetne foganatosítani olyan intézkedéseket, amelyek nem a saját nemzeti bank megadóztatásával és nem más nyakatekert módszerekkel, hanem jogi eszközökkel és adott esetben a válságfolyamat károkozóira való tehertétel visszahárításával oldanak meg problémákat. Egy példát mondok: vállalkozók esetében miért nem lehet az ő devizahitel-krízisüket, -csapdájukat orvosolni, miért nem dolgoz ki a kormányzat olyan megoldást, ami a vállalkozók tekintetében is lehetővé teszi, hogy szabaduljanak a devizahitel csapdájából? Önmagában ezzel munkahelyek tízezre lenne megmenthető, hiszen mértékadó gazdasági kutatóintézetek is foglalkoznak azzal, hogy a magyar vállalkozásoknál foganatosított elbocsátások, a munkaerő elküldésének, elzavarásának jó része, jelentős része azért következik be, mert nemhogy bővíteni nem tudnak ezek a vállalkozások, hanem a megrendelések visszaesése, a piacszerzési lehetőségek szűkülése mellett egy folyamatos hitelcsapdában, devizahitel-csapdában nagyon sok esetben őrlődnek, és amíg ehhez nem kapnak segítséget, hogy azok fizessék meg ennek az egésznek a kárát, akik okozták a bajokat, addig ezek a vállalkozók az egyetlen eszközhöz nyúlnak, amihez tudnak: leépítenek, leépítenek, leépítenek. Ennek az eredménye az, hogy szükség volt egy ilyen csomagra. De talán a kiváltó okok megakadályozásával, kevesebb erőforrás idecsoportosításával is lehetne eredményt elérni.

Az is látható és helyes a kormányzat felismerése, hogy a magánszféra több mint 50 százaléka kisvállalkozásoknál és jellemzően mikrovállalkozásoknál dolgozik. De amíg a kormányzat nem állítja le a multinacionális intézmények szivattyúját, pénzszivattyúját, amely Magyarországról 4-5 ezer milliárd forintot visz ki évente, és amíg emiatt lesz nagyobb az adóterhelés és egyéb terhelés a magyar kis- és középvállalkozásokon, addig az ő terheik csökkentése reálisan nem képzelhető el. Tehát nagyon szép célokat fogalmaztak meg itt, csak a mögöttes háttér, a kimunkált gazdaságpolitika hiányzik hozzá. Példának okáért attól, ami előttünk van, hogyan lesz több megrendelése a magyar vállalkozónak? Hogyan fog több pénz cirkulálni a gazdaságban? Hiszen hosszú távon akkor lesz több munkahely, és akkor lesz a munkavállalónak is kiszámíthatóbb sorsa, ha egészséges pénzügyi cirkuláció indul be. Nem éppen Jobbik közeli kutatóintézetek számításai szerint is mintegy 100-120 ezer forint hiányzik Magyarországon családonként a kasszából ahhoz, hogy annak elköltésével egészséges gazdasági körforgás és egészséges folyamatok induljanak be.

(13.30)

Ezt nem pótolja vissza ez a munkahelyvédelminek nevezett csomag. És látható az, hogy a munkavállalók védelmét sem foganatosítja eléggé, hiszen ezt Bertha Szilvia képviselőtársam kiválóan kifejtette, a munka törvénykönyvének módosításaival ezt a lapot már eljátszotta a kormányzat.

Az is látható, hogy lennének egyéb utak, például piacképes termékek kidolgozásának támogatása, piackutatás, piacszerzés Nyugat-Európában, akár a lengyel minta alapján. Tehát nagyon sok mindent lehetne csinálni, de nem ilyen úton, nem ilyen módon. És azáltal önmagában, hogy az 50 év feletti korosztály tekintetében mintegy 250 ezer embert érinthet az a csomag, ami előttünk van, még nem oldódik meg ezen több százezer ember problémája, hiszen adott esetben, hogy ha a kedvezmények elérése érdekében egy vállalkozó ideig-óráig őket hozza be a saját munkaerő-piaci szegmensébe, kitolva, mondjuk, az addigi munkavállalókat, pusztán a kedvezmények elérése érdekében, akkor valóban csak egy munkaerő-piaci körforgás indul be, amiből új munkahely nem lesz, amiből új megrendelés nem lesz, amiből egészségesen forgó tőke sem lesz.

Azt is látnunk kell, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium vezetője az új munkahelyvédelmi akciótervnek köszönhetően százezer új munkahelyet vár. Tehát szerinte ennyit teremthetnek majd az ezzel kapcsolatos folyamatok. Miért? Hol? Miből? Magyarázza már meg valaki, hogy milyen háttértanulmányokra, milyen számításokra alapozza az, aki ezt elmondta, hiszen önmagában a jelenlegi 3,8 millió munkahely megőrzése is lehetetlen feladatnak tűnik, sajnálatos módon, a kormányzat számára. Bárcsak ne lenne az! De csak az elmúlt időszakban a Dunaferr 800 fős leépítést jelentett be, a szabolcsi kórházakat működtető egészségügyi holding több mint 500 főset. A prémium autómárkák számára különböző kiegészítőket gyártó cég 7 üzemének bezárása további 300 fős elbocsátást jelentett.

Tehát látható, hogy a magyar gazdaság kiszolgáltatott. Jellemezően nem magyar megrendelésre dolgoznak a cégei, és jellemzően nem magyar tulajdonban vannak azok a gazdálkodó egységek, amelyeknek a birtokában lévő munkahelyeket önök most védeni akarják. Csakhogy a globális futószalag természete, hogy ha kiszervezhető, ha olcsóbban megvalósítható máshol a termelés, akkor Magyarországot mint egy használt rongyot eldobják, és ez ellen tenni kell tudni. A legjobb orvosság ezzel szemben természetesen az, hogyha minél nagyobb arányban magyar cégek dolgoznak, a lehető legtöbb mindent hazai piacra termelünk meg, és piacképes termékeket eladható módon, normális marketinggel a hátuk mögött tudunk a világpiacra vinni.

Ezzel kapcsolatban látnánk mi, jobbikosok nagyon szívesen egy csomagot, de ezzel kapcsolatban nem láttunk. Csak azt láttuk, hogy 2004-2010 között több mint 1800 milliárd forintot költöttek hazai és uniós pénzekből úgynevezett munkahelyteremtésre, és ezen kedvezménytömeg nagy részét kilopták, kirabolták Magyarországról. Kilopták, mint a szemünket. Elköltötték saját magukra, vagy kivitték a pénzszivattyúval, de magyar munkahely ebből jobbára nem lett.

Elmondható, hogy az Európai Unió 27 tagállama közül Magyarországon volt a legalacsonyabb a foglalkoztatási ráta még 2010-ben is, egy 55,4 százalékos mutató áll rendelkezésre. És emellett elmondható az is, hogy azok, akik berakhatnák a pénzt a közösbe, és amiből aztán lehetne munkahelyteremtésben, nemcsak -védelemben, -teremtésben gondolkodni, azok továbbra sem vesznek részt a közteherviselésben.

Egy egyszerű és mostani példával élve: az úgynevezett banki ágazati különadóból 187 milliárdot várt a magyarországi kormányzat bevételi fronton. Ebből a jelenlegi várakozások szerint már csak 76 milliárdot vár. Benne van ebben a végtörlesztés miatti leírások mértéke is. De az az arcátlanság is benne van, hogy a bankrendszer 100,4 milliárd forint visszatérítésre tart igényt és jogosult a banki ágazati különadóból, a Bankszövetséggel való és önök által kötött megegyezés folytán. Tehát az egyik oldalon 100 milliárdos nagyságrendben nem vesznek részt a közteherviselésben azok, akiknek kellene, a másik oldalon pedig saját adófizetői pénzeinkből próbáljuk megvédeni azokat a munkahelyeket, amiket pont az első oldal képviselői, a közteherviselésben részt nem vevők veszélyeztetnek. Tehát ezen veszélyforrás elhárítása csak és kizárólag saját, hazai hangvételű gazdaságpolitikával működne.

Ezt várjuk önöktől, nem azt a mostani csomagot, amit leraktak az asztalra. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu