CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm szépen megnyugtató válaszát. Megnyugtató, hiszen látszik belőle, hogy a kormányzat fontosnak tartja a jövő generációjának az előrejutatását, és ebben az előrejutásban az esélyegyenlőséget és az ehhez való támogatást a családoknak.
Ennek része a korábbiakban már említetteken túl, amit ön felsorolt, az óvodafejlesztés, a helyben való iskoláztatás, a tankönyvellátottság kontrollján túl a mindennapos testnevelés megléte például és a feltételeinek a biztosítása, valamint a kollégiumfejlesztési program is.
És azt hiszem, meg kell említeni azt is, hogy az iskolák, az iskolavezetések is nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy mind a tehetséggondozásban, mind pedig a hátránnyal az oktatásba jövő gyerekeknek a támogatásában jelentős szerepet kapnak az alapítványok, azok az alapítványok, amelyek komoly pénzeszközökkel állnak rendelkezésre akkor, amikor tehetséggondozásról és hátrányos helyzet megszüntetéséről van szó.
A válaszát köszönettel elfogadom. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés