DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Úgy is, mint bárki, kérem, hogy szíveskedjen papírt, ceruzát elővenni, mert sok számot fogok mondani (Vágó Gábor felmutat egy ceruzát.), hogy megkíméljem önt a következő ilyen kérdések feltételétől.

Az Országgyűlés 2011. október 3-án fogadta el Magyarország nemzeti energiastratégiáját. A dokumentumba foglalt alapelvek szerint a kormány megtette a szükséges intézkedéseket, amelyek az energia- és klímapolitikai célok megvalósítása mellett hozzájárulnak a zöldgazdaság-fejlesztés területén új zöldmunkahelyek létrehozásához is.

Az intézkedés részeként a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2011-ben újraindította a környezet és energia operatív program, a KEOP energiakonstrukcióit. A KEOP-ban szereplő prioritások előkészítéséről szóló kormányhatározat alapján 94 milliárd forint keretösszeg nyílik meg az energiahatékonyságot és a megújuló energiaforrások alkalmazását szolgáló beruházások megvalósítására. Az új pályázati konstrukciók tavaly és idén jelentek meg, a korábbi programok pedig értelemszerűen 2011-ben valósultak meg.

Az "Iparosított technológiával épült lakóépületek komplex energiahatékony felújítása" progam - házgyári lakások - keretében 2011 végéig összesen 335 nyertes pályázatról született döntés, több mint 16,3 milliárd forint értékben.

A "Zöldberuházási rendszer, klímabarát otthon energiahatékonysági alprogram" pályázat keretében 2011 áprilisáig 201 pályázat alapján 378 millió forint támogatásról született döntés.

A 2011 júliusában meghirdetett "A mi otthonunk felújítási és új otthon építési alprogramra" 2,3 milliárd forint összegben pályázhattak a nem iparosított technológiával készült lakóépületek tulajdonosai.

A 2011 októberében meghirdetett, 2,97 milliárd forint keretösszegű napkollektorrendszer kiépítését támogató ZBR-konstrukció keretében 2,97 milliárd forint, a 2012 júliusában meghirdetett, 864 millió forint keretösszegű fűtési rendszerek korszerűsítését támogató konstrukció keretében ugyanilyen összegű, tehát 864 millió forint támogatást ítélt oda a kormány. A 2011-2012-ben megvalósuló és meghirdetésre kerülő programok összességében több mint 180 milliárd forint összegű megrendeléssel lendítik fel az építőipart, számos munkahelyet teremtve ezzel.

A készülő nemzeti épületenergetikai stratégia a meglévő épületek energetikai felújítása, az új épületek energiatakarékossági követelményrendszerének kialakítása és megvalósítása mellett kitér majd a helyben elérhető építő- és szigetelőanyagok felhasználási lehetőségeinek vizsgálatára is.

A Belügyminisztérium 452 millió forint támogatást biztosított az elmúlt évben 82 település 118 közintézménye fűtési rendszerének korszerűsítésére.

A közfoglalkoztatási programok közül a "Fűtött utca", a "Kulturális örökségek gondozása" és a "Bio- és megújuló energia" program kapcsolódik az építőiparhoz és az energiamegtakarításhoz.

A kormány a munkahelyek megőrzése érdekében fogadta el a munkahelyvédelmi akciótervet. A tervezett intézkedések a foglalkoztatás költségeinek csökkentésén keresztül elősegítik a munkáltatóknak, ezen belül a kis- és középvállalkozóknak a versenyképességét. Gondolom, ezekkel a célokkal ön is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) egyetért, és ennek jeleként válaszomat elfogadja.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu