DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány tavaly azzal a céllal vitte le a közmunkásoknak járó bért 47 ezer forintra, hogy a közmunkabér összege úgymond ösztönözze az érintettek piaci munkavállalását, azaz legyen alacsonyabb a minimálbérnél, de magasabb a segélynél. Itt aztán meg is állt a kormány a közmunkások piaci munkavállalására való ösztönzésében, az álláskeresésből a nyílt munkaerőpiacra való visszatérést elősegítő támogatásokhoz ugyanis már nem biztosított számukra hozzáférést. Mivel a közmunkások közfoglalkoztatásuk idejére kikerülnek az álláskeresők nyilvántartásából, automatikusan kizáródnak a foglalkoztatást ösztönző támogatásokra való jogosultak köréből, így gyakorlatilag csapdába kerülnek: ha otthagyják a közmunkát, nemcsak a segélytől esnek el, de úgy kell nekivágniuk a munkaerőpiacnak, hogy foglalkoztatásukhoz nem vehetnek igénybe támogatást. Jelenleg tehát a közmunkaprogram paradox módon nem esélyt, hanem esélytelenséget jelent a munkaerőpiacon való elhelyezkedés szempontjából.
Matolcsy György bizottsági meghallgatásán felvetettem ezt a problémát, és a miniszter úr elismerte, hogy valóban nem elég rugalmas a szabályozás. Ezután módosító javaslatot adtam be a munkahelyvédelmi akciótervhez, amely a tartósan álláskeresők közé sorolta volna a közfoglalkoztatottként nyilvántartottakat is. Azonban a tárca nem támogatta a javaslatomat, holott a foglalkoztatási és közfoglalkoztatási adatbázisban külön nyilvántartás van a közfoglalkoztatottakról, azaz nincs adminisztratív akadálya annak, hogy külön jogosulti csoportként őket is elérjék ezek a támogatások.
A miniszter úr ezzel kapcsolatos írásbeli kérdésemre adott válaszából kiderült, hogy csak olyan változtatást tart elképzelhetőnek, amely a közmunka idejének lejárta után venné csak figyelembe álláskeresési időként a közmunkában töltött időt. Mi ezzel messzemenőkig nem értünk egyet.
Tisztelettel kérdezem tehát, hogy milyen lépéseket fognak tenni annak érdekében, hogy az éppen közmunkában dolgozókat is elérjék ezek a támogatások. (Taps az LMP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés