DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Tulajdonképpen ott folytatnám, ahol Gúr Nándor abbahagyta. Én magam inkább talán az 1. és a 2. ajánlási pontról beszélnék. Nyilván, ahogy ő is elmondta, tulajdonképpen egymás alternatívája ez a két javaslat. A módosítás az 1. ajánlási pontban abban állna, hogy 200 ezer forintra emelné a havi összeget 100 ezer forintról a munkavállalónkénti kedvezményt, a 2. pontban pedig 100 ezer forintról 150 ezer forintra. Azt hiszem, ha ebben van valami rugalmasság, esetleg lehetőség, akkor a kormány nyilván mérlegelheti, hogy adott esetben, ha az alacsonyabb összeget is, de támogatja.

(19.40)

Azért is mondom mindezt, mert ezt kiegészítve el kell mondjam, hogy a szociális bizottságban tárgyaltuk nyilván az előterjesztést, és ott tulajdonképpen körvonalazódtak olyan irányok, hogy milyen irányba módosítható az előterjesztés. Ott mi tartózkodtunk, és kifejezetten azért tettük ezt, mert több, a munkavállalók szempontjából előnyösebb szabályozást, illetve bizonyos tekintetben pedig a munkáltatók számára is előnyös pluszlehetőségeket szerettünk volna látni, no meg persze azt is szerettük volna látni, hogy pontosan megvan-e az anyagi fedezete az akciótervnek. Persze, ez nem egy részletes vita keretébe tartozik, én ez tudom. Akkor azt a választ kaptam, hogy egyébként ne legyek szkeptikus, hiszen amúgy ez az akcióterv mindenféle anyagi módon alátámasztott, tehát megvan a fedezete, illetve a konstruktív kritikákra és a konstruktív módosítókra nyitott a kormány.

Én itt az első szakaszban ehhez a két szocialista módosító indítványt érintem, amelyet a képviselőtársaimmal adtunk be közösen. Azt tudom mondani, hogy ha a konstruktív javaslatokra vevő a kormány, akkor valamelyiket szerintem tudja majd támogatni, legalábbis én ebben reménykedem.

Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu