GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én végtelenül sajnálom, Kővári képviselő úr elment, pedig föltettem neki egy kérdést mint előterjesztőnek, és nem válaszolta meg.

Én azt gondolom, így, ahogy képviselőtársaim az első vitaszakaszban elmondták, még módosító javaslatokat is nyújtottunk be, hogy jobbá tegyük a munkahelyvédelmi akciótervben foglaltakat, de szeretném fölhívni az önök figyelmét: a határozati Házszabály 94. §-ának (3) bekezdése kimondja, hogy a módosító javaslat nem terjedhet ki a módosítással nem érintett részekre, és itt, ebben a törvényjavaslatban, a T/7955-ösben a személyi jövedelemadó törvény nincs nyitva, tehát ez házszabályszerűtlen.

Itt kockáztatjuk azt, hogy amennyiben a Ház elfogadja ezt a javaslatot, és azt látom, hogy ezt az indítványt az előterjesztő is és a bizottságok is támogatták, félő, ha ezt a Ház, vagyis a kormányzó többség beszavazza, akkor a köztársasági elnök úr ezt a törvényjavaslatot vissza fogja küldeni a Háznak.

Különös tekintettel a dolog azért is érdekes, mert az előző napirendi pontban tárgyalt, önálló számmal rendelkező indítvány szó szerint megegyezik a T/7955/1. számú módosító javaslattal. Tehát én azt szeretném kérni azoktól a bizottságoktól, amiknek most itt van a képviselője, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy ez a 21. számmal szereplő ajánlási pont semmiképpen ne kerüljön sem a támogatott... - sem pedig még a támogatottság ellenére is megszavazásra, mert tönkretehet egy jó szándékú kezdeményezést, és nem lenne szerencsés, ha ezt megtennénk.

Én ezért az indítványnak a tartalmi részével már nem foglalkozom, mert azt elmondtam a másik vitában, és ezt megismételni nem akarom. Köszönöm szépen a szót, elnök úr.

Forrás: parlament.hu