GÚR NÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tudja, aki nem mond igazat, az hazudik. (Felzúdulás, közbeszólások a kormánypártok soraiban.) Tehát nézzük: a foglalkoztatás tekintetében 2008 őszén a foglalkoztatottak száma több volt mint jelen pillanatban - csak hogy rögzítsük. Jelentősen emelték a minimálbért? 10 ezer forinttal kevesebb az emberek zsebében lévő minimálbér, mint amennyi volt 2010-ben, a vásárlóérték tekintetében.
Az IMF-követelések? Nem akarok visszanyúlni ezekre a kérdésekre. Nem is voltak ilyenek. Hát igazat mondanak önök? Semmilyen tekintetben nem beszélnek igazat. Kiszámíthatóak? Persze, egy dologban kiszámíthatóak: biztos, hogy mást fognak csinálni, mint amit mondanak. Ebben kiszámíthatóak. Mert hiszen amikor foglalkoztatásbővülésről beszél, akkor a közfoglalkoztatás növekedéséről lehet beszélni, meg arról, hogy a négy- meg a hatórás foglalkoztatás nőtt, de a nyolcórás foglalkoztatás csökkent. Hol volt ön Borsod-Abaúj-Zemplén megye megyében, Miskolcon például akkor, amikor a cementgyárból elbocsátottak több száz embert, amikor a malom létszámcsökkentést írt elő, és sok egyéb más helyen? Hol volt? Akkor lett volna ott, akkor kellett volna a gátakon lenni, államtitkár úr! (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés