KŐVÁRI JÁNOS (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat fontos része annak a folyamatnak, amely reménységem szerint a következő években folytatódni fog. Jelesül a civil szektort érintő szabályozások olyan módon változnak, hogy ennek a szektornak, amely nemzetgazdasági szempontból is jelentős szerepet vállal és foglal el a magyar közéletben, a működését segítsük.

Magyarországon több mint 65 ezer civil szervezet van bejegyezve, az egykor velünk együtt elnyomott keleti tömb tekintetében Magyarországon a második legtöbb civil szervezetet jegyezték be a lakosságszámra vetítve. Ez arra mutat rá, hogy Magyarországon igen fejlett civil társadalom létezik, és a polgárok aktívan vállalnak közösségi feladatokat, ha kedvező feltételek mellett tevékenykedhetnek. Ennek érdekében kerül sor erre a törvénymódosításra is.

A civil szervezetek állampolgári kezdeményezésre jöttek létre, és életünk számos területén tevékenykednek, szociális, egészségügyi, oktatási, kulturális, környezetvédelmi és más fontos társadalmi feladatokban. Az éves bevételük is közel 500 milliárd forint, ami, úgy gondolom, önmagában is figyelemre méltó, amelynek mindösszesen 40 százaléka állami támogatás. Nemzetgazdasági szempontból ki kell emelni még egy fontos adatot a civil szervezetekkel kapcsolat, jelesül, hogy 150 ezer embert foglalkoztatnak ebben a szférában. És ha már sokat beszéltünk ma a nőkről, itt el kell mondani azt is, hogy a civil szektorban a foglalkoztatottak közel 60 százaléka nő.

(18.50)

Mint ismert, minden évben a civil szervezetek számára a magyar adózók felajánlhatják adójuk egy százalékát. Ez az elmúlt években közel 25 ezer szervezet számára volt hozzáférhető, és a felajánlott összeg elérte a 10 milliárdos nagyságrendet. Ez nem jelentéktelen bevétel a civil szervezetek számára, hiszen a bevételeik körülbelül 2,5-3 százaléka. Különösen jelentős ez azoknál a szervezeteknél, amelyek nem kiemelten közhasznú szervezetek voltak, azaz nem állami, önkormányzati feladatot láttak el, de fontos közcélú tevékenységet folytattak. Jelen törvénymódosítás ezekről a szervezetekről szól, ezeknek a szervezeteknek szeretné lehetővé tenni, hogy ugyanolyan kedvezményes felajánlásban részesülhessenek, mint a kiemelten közhasznú szervezetek.

Az adózók a tavaszi adóbevallási időszakban rendelkezhetnek adóhányaduk felől, az adóbevallások feldolgozását követően a várható összegről az adóhatóság augusztus 31. napjáig levélben tájékoztatja a civil szervezeteket. Egyidejűleg felhívja azokat, hogy nyilatkozzanak, megfelelnek-e a kedvezményezetti feltételeknek. A kedvezményezetté válás feltételeit a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény, röviden az egyszázalékos törvény határozza meg. E törvény a közhasznú szervezeteket a nem közhasznú jogállású szervezetekkel szemben előnyben részesíti, már egyéves működés után kedvezményezetté válhatnak.

Az adóhatóság felhívására a közhasznú szervezeteknek is nyilatkozniuk kell a végzett tevékenységről. A közhasznú szervezetek nyilatkozatával kapcsolatban azonban felmerült egy jogértelmezési probléma. Az Országgyűlés az elmúlt évben elfogadta az egyesülési jogról, a közhasznúság jogállásáról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLVI. törvényt, amely a kiemelkedően közhasznú jogállást megszüntette, a közhasznú státus 2012. január 1-jével egyfokozatúvá vált.

A kiemelkedően közhasznú jogállás feltétele a kialakult bírói gyakorlat alapján az volt, hogy a civil szervezet állami szervvel vagy önkormányzattal kötött közfeladat-ellátási szerződéssel rendelkezzen. Az egyszázalékos törvény hatályos szövege jogértelmezési nehézséget vet fel, mert egyes értelmezések szerint minden közhasznú szervezettől számon kérhető a közfeladat-ellátási szerződés, holott ilyennel csak azok a szervezetek rendelkeznek, amelyek korábban kiemelkedően közhasznúak voltak. Ebből az következne, hogy a szerződéssel nem rendelkező közhasznú szervezetek nem lehetnek az adózói rendelkezések kedvezményezettjei, ami nyilvánvalóan ellentétes lenne az eddigi gyakorlattal, a törvény céljával és az eredeti jogalkotói szándékkal.

A törvényjavaslat egyértelművé kívánja tenni a jogalkalmazó számára, hogy a közhasznú jogállású szervezetek számára csak akkor kötelező a szerződést bemutatni, ha igénybe veszik a kedvezményes egyéves időszak igazolására vonatkozó lehetőséget.

A törvényjavaslat egy másik szeletét is szabályozná a civil szervezetek működésének, ami egy kisebb részét érinti a civil társadalomnak, de úgy gondoltuk, hogy fontos, szimbolikus ügy. A törvényjavaslat korrigálni kívánja a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló törvény egy rendelkezését is. Ennek célja, hogy a megemlékezésen részt vevő, törvényben foglalt szervezetek köre bővüljön, a gyakorlathoz igazodjon, hiszen civil szervezetként nemcsak az egyesületek, hanem a civil társaságok és az alapítványok is képviseltethetik magukat a rendezvényeken.

Az egyszázalékos törvény általam javasolt módosítása tehát az állami szervvel vagy önkormányzattal kötött szerződéssel kapcsolatos rendelkezések pontosítása, hogy a közhasznú jogállással nem rendelkező többi civil szervezettel azonos feltételekkel váljanak kedvezményezetté a közhasznú jogállású civil szervezetek is. Ehhez kérem egyetértő támogatásukat.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu