ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Most az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokról határoz az Országgyűlés. Tájékoztatom önöket, hogy a normaszöveg minősített többséget igénylő részéhez nem érkezett módosító javaslat. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a támogatott módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Gyenes képviselő úr nemmel szavaz, így az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 245 igen szavazattal, 104 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a külön szavazásra kért indítványokról dönt az Országgyűlés.
Az ajánlás 2. pontjában Szilágyi Péter és Karácsony Gergely a törvényjavaslat 6. § (1) bekezdése módosítását javasolják, amelyben az előadó-művészeti szervezetek támogatásának jogszabály-hivatkozását változtatják meg. Az előterjesztő és a bizottság támogatja, de az LMP kérésére külön szavaz róla az Országgyűlés. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Gyenes képviselő úr tartózkodik, így az Országgyűlés a módosító javaslatot 258 igen szavazattal, 51 nem ellenében, 41 tartózkodás mellett elfogadta.
Az ajánlás 4. pontjában Szilágyi Péter és Karácsony Gergely a törvényjavaslat 6. § (7) bekezdésében az előadóművészekről szóló törvény 18. § (2) bekezdése szövegpontosítását javasolják. Az előterjesztő és a bizottság támogatja, de az LMP kérésére külön szavaz róla az Országgyűlés. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Gyenes képviselő úr igen szavazatával az Országgyűlés a módosító javaslatot 301 igen szavazattal, 50 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
(18.00)
Most azokról a módosító javaslatokról határozunk, amelyekről a Házszabály értelmében még szavazni lehet.
Az ajánlás 3. pontjában Szilágyi Péter és Karácsony Gergely a törvényjavaslat 6. § (3) bekezdésében az előadóművészekről szóló törvény 15. § (5) bekezdése elhagyását javasolják, amely a törvény szűkített alkalmazására tesz indítványt. Az LMP kérésére szavaz az Országgyűlés. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot Gyenes képviselő úr igen szavazatával 76 igen szavazattal, 274 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 5. pontjában Szilágyi Péter és Karácsony Gergely a törvényjavaslat 8. §-ában hivatkozási pontosítást kezdeményeznek. Az LMP kérésére szavaz az Országgyűlés. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot Gyenes képviselő úr tartózkodásával 21 igen szavazattal, 287 nem ellenében, 45 tartózkodás mellett elutasította.
Az ajánlás 6. pontjában Nyikos László a törvényjavaslat 13. § (1) bekezdésében az államháztartási törvény 6. § (3) bekezdése kiegészítését kezdeményezi a dologi kiadásokat érintően. A Jobbik kérésére szavaz az Országgyűlés! Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot Gyenes képviselő úr igen szavazatával 62 igen szavazattal, 289 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 7. pontjában lévő javaslatot előterjesztője visszavonta.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem, van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, amelyről kellett volna, de nem szavazott az Országgyűlés. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok.
Tisztelt Országgyűlés! A zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.
Soron következik a településfejlesztéssel, a településrendezéssel és az építésüggyel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/7675. számon, a bizottságok együttes ajánlásait pedig T/7675/49. és 59. számokon kapták kézhez.
Az előterjesztői zárszó már elhangzott, ezért most a határozathozatalok következnek. Felkérem Göndör István jegyző urat, hogy ismertesse a határozathozatallal kapcsolatos információkat.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés