ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a támogatott javaslatokról határozunk, a külön szavazásra kért indítványok kivételével. Ezek elfogadása kizárja az ajánlás 7., 25., 28., 35., 41., 45., 68., 76., 84. és 85. pontjait. A frakciók által szavazásra kért indítványok közül nem szavazhatunk továbbá az ajánlás 43., valamint a kiegészítő ajánlás 6. pontjairól sem, mert azokat a támogatott indítványok szintén kizárják.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a támogatott módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat Gyenes képviselő úr nem szavazatával 244 igen szavazattal, 108 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most a külön szavazásra kért indítványokról és azok esetleges alternatíváiról határozunk.
Az ajánlás 27. pontjában Kőszegi Zoltán, valamint Pál Tibor és Varga Zoltán a 25. §-ban a törvény 8. § (3) bekezdésében szereplő határidőt módosítják. Az előterjesztő támogatja, de az MSZP kérésére külön szavazunk róla. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot Gyenes képviselő úr nem szavazatával 292 igen szavazattal, 59 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Az ajánlás 51. pontjában Jávor Benedek és mások a törvényjavaslat 38. §-ában a törvény 34. § (2) bekezdésében az építésügyi hatóságok feladatköreit bővítik. Ennek alternatívája szerepel az 52. pontban, valamint az előterjesztő által támogatott 54. pontban is.
Először az 51. pontról döntünk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot Gyenes képviselő úr igen szavazatával 65 igen szavazattal, 285 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.
Most az 52. pontot teszem fel szavazásra Pál Tibor és Varga Zoltán javaslata szerint. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot Gyenes képviselő úr igen szavazatával 106 igen szavazattal, 244 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Most az 54. pontban az önkormányzati bizottság javaslata következik. Az előterjesztő támogatja, de az MSZP kérésére külön szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot Gyenes képviselő úr nem szavazatával 254 igen szavazattal, 98 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Az ajánlás 60. pontjában Jávor Benedek és mások az 54. § elhagyását javasolják. Ez az építésügyi törvény 53/C. §-ában a jogorvoslati eljárásokkal kapcsolatos szabályokat tartalmaz. Ennek elfogadása kizárja a 61. pontban az önkormányzati bizottság előterjesztő által támogatott indítványát.
Most tehát a 60. pontról döntünk, amelyről az LMP kérte a szavazást.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot Gyenes képviselő úr igen szavazatával 107 igen szavazattal, 241 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Most az önkormányzati bizottság javaslata következik a 61. pont szerint. Az előterjesztő támogatja, de az LMP kérésére külön szavazunk.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot Gyenes képviselő úr igen szavazatával 330 igen szavazattal, 18 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
(18.10)
Tisztelt Országgyűlés! Bizottsági állásfoglalásra és frakciókérésre figyelemmel még további javaslatokról is döntenünk kell.
Az ajánlás 15. pontjában Pál Tibor és Varga Zoltán a törvényjavaslat 20. §-ában az építésügyi törvényt az építési telek fogalmával egészítik ki. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot - Gyenes képviselő úr igen szavazatával - 106 igen szavazattal, 241 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 16. pontjában Pál Tibor és Varga Zoltán a törvényjavaslat 20. §-ában az építésügyi törvényt a külterület fogalmával egészítik ki. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot - Gyenes képviselő úr igen szavazatával - 105 igen szavazattal, 244 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 17. pontjában Jávor Benedek és más képviselők, valamint Pál Tibor és Varga Zoltán a törvényjavaslat 21. §-ának elhagyását javasolják. Az alaprendelkezés kormányfelhatalmazást tartalmaz a műemléki beépítés szabályainak megalkotására. Ezzel szó szerint megegyezik a kiegészítő ajánlás 2. pontjában Hegedűs Lorántné indítványa, ezért a két javaslatról együtt döntünk. Ez utóbbi javaslatról a Jobbik kérte a szavazást, míg a 17. pontot a bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot - Gyenes képviselő úr igen szavazatával - 100 igen szavazattal, 247 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 21. pontjában Pál Tibor és Varga Zoltán a törvényjavaslat 23. §-ában a törvény 6. § (2) bekezdésének elhagyását javasolják. Az alaprendelkezés a települési önkormányzatnak határoz meg feladatot. Az önkormányzati bizottság nem támogatja.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot - Gyenes képviselő úr igen szavazatával - 107 igen szavazattal, 238 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 22. pontjában Jávor Benedek és mások a törvényjavaslat 24. §-ában a törvény 6/A. § (1) bekezdésének módosítását javasolják. Ezekben kötelező önkormányzati feladattá kívánják tenni az épített környezet védelmének ellátását. Ezzel szó szerint megegyezik a kiegészítő ajánlás 4. pontjában Hegedűs Lorántné indítványa, ezért a két javaslatról együtt döntünk. Ez utóbbi javaslatról a Jobbik kérte a szavazást, míg a 22. pontot a bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot - Gyenes képviselő úr igen szavazatával - 59 igen szavazattal, 285 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 24. pontjában Jávor Benedek és mások a törvényjavaslat 27. §-ában a törvény 8. §-ának módosítását javasolják, amely a településfejlesztési koncepció elkészítésének kritériumait tartalmazza. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot - Gyenes képviselő úr igen szavazatával - 71 igen szavazattal, 275 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
A kiegészítő ajánlás 5. pontjában Lamperth Mónika és mások a 25. §-ban a törvény 8. §-át a véleményeztetési eljárás további szabályaival egészítik ki. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot - Gyenes képviselő úr igen szavazatával - 103 igen szavazattal, 236 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 31. és 32. pontjában Jávor Benedek és mások a törvényjavaslat 31. §-ában a törvény 14. § (2) bekezdésének módosításával a Fővárosi Önkormányzat feladatává teszik a településfejlesztési koncepció megállapítását. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot - Gyenes képviselő úr igen szavazatával - 63 igen szavazattal, 280 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 33. pontjában Jávor Benedek és mások a törvényjavaslat 31. §-ában a törvény 14/A. §-ának kiegészítésével vétójogot kívánnak biztosítani. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot - Gyenes képviselő úr igen szavazatával - 70 igen szavazattal, 273 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 37. pontjában Nagy Csaba a törvényjavaslat 34. §-ában a törvény 30/A. § (1) bekezdésének módosítását javasolja, amelyben a települési önkormányzatnak határoz meg feladatot. A javaslat összefügg a 38. és 40. pontokkal, így ezekről együtt határozunk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot - Gyenes képviselő úr nem szavazatával - 17 igen szavazattal, 323 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
A 44. pontban Kőszegi Zoltán, valamint Pál Tibor és Varga Zoltán a 36. §-ban a törvény 30/C. § (1) bekezdésében szereplő határidőt kívánják módosítani. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot - Gyenes képviselő úr tartózkodása mellett - 62 igen szavazattal, 234 nem ellenében, 42 tartózkodás mellett elutasította.
Az ajánlás 47. pontjában Jávor Benedek és mások a törvényjavaslat 36. §-ában a törvény 30/C. § (2) bekezdésében a polgármesteri hozzájárulás szabályát módosítják. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot - Gyenes képviselő úr igen szavazatával - 68 igen szavazattal, 270 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 49. pontjában Schmidt Csaba a törvényjavaslat 36. §-ában a törvény 30/D. § (2) bekezdésében határidőt módosít. A fenntartható fejlődés bizottsága támogatja, az önkormányzati bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot - Gyenes képviselő úr nem szavazatával - 13 igen szavazattal, 329 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
(18.20)
Az ajánlás 73. pontjában Jávor Benedek és mások a törvényjavaslat 59. § (2) bekezdésében a törvény 62. § (7) bekezdésének kiegészítésével fővárosi önkormányzati rendeletalkotási felhatalmazást módosítanak. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Gyenes képviselő úr támogatja.
Az Országgyűlés 63 igen szavazattal, 280 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
A 74. pontban Dióssi Csaba, valamint Aradszki András a 60. § kiegészítésével a törvény 62. §-ának kiegészítését kezdeményezik, amelyben kormányfelhatalmazást terjesztenek elő. A bizottságok támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Gyenes képviselő úr nem támogatja.
Az Országgyűlés 235 igen szavazattal, 110 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elfogadta.
A 81. és 82. pontokban Jávor Benedek és mások a 67. és 68. §-okban a kiemelt jelentőségű ügyekre vonatkozó törvény módosításának elhagyását javasolják. Az LMP kérésére külön szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Gyenes képviselő úr támogatja.
Az Országgyűlés 64 igen szavazattal, 279 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk, a zárószavazásra jövő heti ülésünkön kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Arra figyelemmel, hogy a frakciók bizottsági tagcserékre nem tettek javaslatot, személyi döntésekre a mai napon nem kerül sor.
Most pedig soron következik, tisztelt Országgyűlés, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény, valamint a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig és lehetőség szerint a határozathozatal. Az előterjesztést T/8370. sorszámon megismerhették.
Megadom a szót Ékes József képviselő úrnak, a napirendi pont előadójának, 20 perces időkeretben. (Zaj. - Csenget.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés