SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Csak hogy megszakítsam itt a választ el nem fogadók sorát.
Az LMP többször felhívta már a kormány figyelmét arra még tavasszal, hogy a pályázati rendszer változásai miatt több tízezer gyermek eshet el a nyári étkeztetéstől. Az új rendszerben csak azok az önkormányzatok pályázhatnak, akik vállalták azt, hogy az élelmiszer egyharmadát helyben szerzik be, illetve saját konyhával rendelkeznek, azaz az ételt helyben főzik. Hiába jelezte számos önkormányzat, hogy ezek a feltételek túl szigorúak, hiába mondtuk mi is, hogy ez így nem fog működni, önök csak sajnos legyintettek erre. Ennek meg is lett a következménye. Magyarországon ma körülbelül 630 ezer gyermek szorul rá különböző támogatásokra, így a nyári étkeztetésben való támogatásra is. Ehhez képest már tavaly is csak 132 ezren jutottak ehhez hozzá, idén pedig ez tovább csökkent 110 ezerre. Máshogy mondom, államtitkár úr: több mint félmillió gyermek idén már nem jutott hozzá meleg ételhez a nyáron. Több mint 300 település idén nem tudott pályázni a szigorú feltételek miatt. Ezt a számot önöktől kaptuk, tehát biztosan valós. Megkerestük ezeket az önkormányzatokat, panaszáradat érkezett, valóságos panaszáradat tőlük. Egyöntetű vélemény volt az, hogy a tavalyi pályázati rendszer sokkal jobb volt; egyöntetű vélemény volt az, hogy vissza kell állítani a korábbi pályázati feltételeket, mert így nem tudnak több mint félmillió gyermeknek nyári étkeztetést biztosítani.
Államtitkár úr, ön korábban bejelentette azt, hogy ezt a rendszert esetleg kiterjesztenék a teljes közétkeztetésre. Nyugtasson meg, államtitkár úr, hogy ez nem igaz. A közétkeztetés valóban reformra szorul, de nem így. Nyugtasson meg, államtitkár úr, hogy tanultak a hibákból, okulnak a tapasztalatokból, és jövőre nemcsak a rászoruló gyermekek 15-20 százaléka jut majd állami támogatáshoz, hanem ennél jóval több.
Köszönöm. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés