DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány 2011-ben fogadta el új fejlesztési programját, amely kiemelten kezeli az M35-ös autópálya Debrecen-Berettyóújfalu szakaszának, valamint ennek folytatásaként a Berettyóújfalu-országhatár közötti szakasz megvalósítását. Ezek a szakaszok első ütemben az észak-erdélyi autópálya magyar kapcsolatát jelentik majd.
A beruházás részeként az M35-ös autópálya és a 47-es számú főút között megépül a Debrecen déli elkerülő, amely egyben a Debreceni Repülőtér autópálya-kapcsolatát is jelenti majd. A Berettyóújfalu-országhatár közötti szakasz építési engedéllyel rendelkezik, a kivitelezés a 2014-2020 közötti európai uniós programozási ciklus első felében megtörténik. Az M35-ös autópálya hiányzó szakaszára vonatkozó engedélyezési terv elkészítése folyamatban van. A korrekt válasz érdekében engedje meg, hogy itt megjegyezzem, hogy ennek az egyik szakaszát érinti a Debreceni Törvényszék egyik utóbbi ítélete, amely megsemmisítette egy kisebb szakasz környezetvédelmi engedélyét, ezért jogorvoslati eljárás folyik most, ami az egésznek az ütemezését befolyásolhatja.
Mindezeken túlmenően a kormány kiemelt projektként kezeli az M4-es autópálya további szakaszainak megépítését is. Fokozatosan megindul a főváros és a Berettyóújfalu között átmenetileg hiányzó M4-es szakaszok építése, elsőként a Szolnok térségi Tisza-hidat is tartalmazó szakasz fejlesztésével. Az M4-es autópálya teljes kiépítése mintegy tíz év leforgása alatt reményeink szerint ütemezetten történik.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés