DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Urak! A Paksi Atomerőmű az üzemidő-hosszabbítás feltételeit mind a négy blokkra vonatkozóan kidolgozta. A feladatokat egységes, komplex program keretében valósítja meg, így a feladatokat és a költségeket blokkonként nem választják szét. A társaság 2017-ig mintegy 35,5 milliárd forintot fordít az üzemidő-hosszabbításra, így többek között a program előkészítésére, az engedélyek megszerzése érdekében igénybe vett mérnöki, szakértői tevékenységre, valamint természetesen az eszközbeszerzésre.
Képviselő úr, a stressztesztek alapján megállapított következtetései tévesek és megalapozatlanok. A fukusimai balesetet követő úgynevezett stresszteszt egyetlen olyan körülményt sem tárt fel, amely miatt az I-es blokk üzemidő-hosszabbításra vonatkozó programot módosítani kellett volna. Az Európa-szerte kötelezővé tett nukleáris biztonsági sztenderdek nem léteznek. Magyarország jelenleg ennek ellenére mindig törekedett arra, hogy szabályozása megfeleljen a legmagasabb szintű hazai és nemzetközi elvárásoknak. A stressztesztről készült jelentés nemzetközi értékelése szerint a hazai nukleáris ipar követelményrendszere és biztonsági színvonala mindenben megfelel a nemzetközi normáknak. Az Országos Atomenergia Hivatal több mint 3 éve felügyeli az I-es blokk üzemidő-hosszabbításának lehetőségét megalapozó és igazoló tevékenységet, s az üzemidő-hosszabbítási programban előirányzott feladatok végrehajtására számos helyszíni ellenőrzést végzett.
(14.30)
Mindezek mellett Pakson helyszíni felügyeleti osztályt tart fent, tehát nem helytálló a képviselő úr azon állítása, hogy az erőmű önellenőrzésre alapozva tevékenykedik.
Az üzemidő-hosszabbítással kapcsolatos hatósági eljárásba külső vállalkozókat, szakértőket is bevon az erőmű. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség 2004 óta független szakértői felülvizsgálatok sorát folytatta le az üzemidő-hosszabbítás kapcsán, és az erőmű az engedélykérelmet megalapozó dokumentáció független felülvizsgálatát is elvégeztette.
A civil kontrollt illetően az üzemidő-hosszabbítási engedélyezési eljárásban a környezetvédelmi hatóság 2006-ban közmeghallgatást tartott, az Országos Atomenergia Hivatal saját eljárásban 2012. október 4-én szintén közmeghallgatást fog tartani. A hivatal a hatósági eljárás megindítását közhírré tette, emellett a honlapján az üggyel kapcsolatos valamennyi lényeges eseményről folyamatosan hírt ad, s minden esetben megadta és megadja a kért tájékoztatást a hozzá forduló civil szervezeteknek.
Az erőmű-hosszabbítás műszaki megvalósíthatóságának és gazdaságosságának elemzését független szakértők bevonásával elvégeztette. A beruházás műszakilag biztonságosan megvalósítható, gazdaságilag pedig megtérülő befektetés.
Mindezek alapján kérem, hogy a képviselő urak a válaszomat szíveskedjenek elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés