DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A Kerepesi temetőben lévő Nemzeti Sírkert Európa egyik legteljesebb nemzeti panteonja, ahol történelmünk nagyjai nyugszanak. A temető a magyar állam tulajdonában van. Tavaly a nemzeti vagyonról szóló törvény kiemelt jelentőségű nemzeti műemlék együttesként határozta meg egész területét. Ennek ellenére a temető a Budapesti Temetkezési Intézet fennhatósága alá tartozik, igaz, érvényes vagyonkezelési szerződés nélkül. Ez önmagában is jogi probléma, mivel azonban ezzel kapcsolatosan büntetőeljárás van folyamatban, ezzel most nem foglalkoznék.

Aki mostanában kimegy a temetőbe, azt tapasztalhatja, hogy nemzeti nagyjaink sírjait ellepik a felragasztott cetlik, amelyek szerint a sírhelyek lejártak. Emellett hirdetményeket is találhatunk a Budapesti Temetkezési Intézet igazgatóságának aláírásával, amelyek arra figyelmeztetnek, ha nincs, aki fizessen, jöhet a bontás és a kiürítés. Sorolhatnék néhány nevet, hogy kiket szeretnének kiüríteni, ha nem fizetnek: Halmos János és Fülepp Kálmán Budapest főpolgármesterei, Kempelen Béla fővárosi tűzoltóparancsnok, Földváry Mihály, Pest vármegye alispánja, Klimkovics Ferenc festőművész, a kassai Felső-magyarországi Múzeum alapítója. De találhatunk papi vezetőket is, akiknél a hozzátartozók felhívása eleve kegyeletsértés. Az a legelképesztőbb, hogy sokan olyan díszsírban nyugszanak, amelyet az akkori főváros adományozott nekik.

Érdekes módon ugyanitt nem veszélyezteti elbontás a Tanácsköztársaság vörös gyilkosainak emlékművét. De találhatunk Szamuely-, Kun Béla- és Landler Jenő-emléktáblát is. A fentiek tükrében még érdekesebb az a tény, hogy a fővárosi fideszes vezetés és ezen belül György István főpolgármester-helyettes által foggal-körömmel védelmezett Horváth József, a Budapesti Temetkezési Intézet vezérigazgatója annak idején a siófoki MSZP-ben kezdte politikai karrierjét.

Tisztelt Államtitkár Úr! Szeretném megkérdezni, hogy tudnak-e a fenti problémáról és mit kívánnak tenni a megoldása érdekében. Nem gondolják-e, hogy önök is felelősek azért, hogy vagyonkezelési szerződés nélkül garázdálkodhat egy fővárosi cég a Kerepesi temetőben, elbontással fenyegetve történelmi nagyjaink sírjait?

Várom érdemi válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu