DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Örülök ennek az előterjesztésnek, és azt gondolom, nagyon fontos kérdést korrigál, amely ugyan több ezer embernek jelentett konkrétan egy olyan határozatot, amely őt negatívan érintette, de helyettes államtitkár asszony is elismerte ezt ma délelőtt a bizottságban, hogy érinthetett volna ez tízezres nagyságrendet is, csak a határozatok kézbesítését az észlelés után leállították ebben a tekintetben.

Örülök ennek az előterjesztésnek, és örülök annak, hogy nyilván nem feltétlen van direkt összefüggés, de talán egy pici szerepem mégis van abban, hogy ez ma itt van az asztalon. A múlt héten interpelláltam pontosan ugyanebben az ügyben, és felhívtam a tárca figyelmét arra, hogy ez egy komoly probléma. Nem államtitkár úr, hanem Halász János államtitkár úr válaszolt akkor az interpellációmra mintegy tíz másodpercben, majd utána egyéb politikai lózungokat eresztett meg, ami nem volt igazán kapcsolatban a konkrét üggyel. De maradjunk abban, hogy érzékelték, hogy ez egy olyan probléma, amit orvosolni kell. Én egyébként komoly fejlődésnek tartom, hogy több mint két év után eljutottunk oda, hogy végre már valamennyire korrigálnak hibákat is.

Azért azt az asztalra tenném, hogy egy hónappal ezelőtt tartott Mesterházy Attila ebben a témában sajtótájékoztatót, pontosan egy hónappal ezelőtt, augusztus 24-én. Asztalosné Zupcsán Erika helyettes államtitkár asszony, aki egyébként ott volt ma a bizottsági ülésen, még aznap mondta, hogy itt ez egy technikai hiba, és majd nyilván ezt korrigálni kell. A kormányszóvivő úr is beszélt róla, nagyon sokan megszólaltak azokban a napokban. Azért először az erősödött kormánykörökben, hogy itt majd valami kormányrendelet útján vagy valami kormánydöntés kapcsán lehet kezelni ezt a kérdést. Aztán nyilván rájöttek, hogy törvény hibáját nem lehet kormányrendelettel kezelni, tehát valamilyen módon az Országgyűlés is kellene ehhez.

Szeptember 10-e volt az első ülésnap. Ezt azért mondom el, mert információim szerint már ezt megelőzően tárgyalt a kormány a kérdésről. Ha ennyire komolyan vette abban a pillanatban a kormánytöbbség ezt a kérdést, akkor viszont egyáltalán nem értem, hogy miért nem lehetett ezt gyorsabban behozni. Szeptember 11-én érdekes módon Lázár államtitkár úr egyébként mondott egy olyat, hogy a kormány már tárgyalt a kérdésről, és a parlament asztalán van az előterjesztés. Ehhez képest én még múlt héten is mondtam, hogy nincs az asztalon, és ezzel szemben van az asztalon egyébként, pont Lázár úr indítványára, képviselőtársam, államtitkár úr indítványára egy olyan kérdés, amely ugyan biztosan fontos, de úgy, hogy egy ilyen kérdés rendezetlen volt hetekig, úgy minimum irritáló. Tehát azt fontosabb volt behozni már az első ülésnapra, hogy egyes közjogi méltóságok özvegyeinek a helyzetét rendezze az Országgyűlés, és mint elmondtam az interpellációm kapcsán is és később is más jogszabályok vitájában, az kevésbé volt fontos, hogy több ezer embernek az ellátását ilyen módon rendezzük, még akkor is, ha az eredeti jogalkotói szándék nem ez volt, tehát nem volt ilyen szándék, hogy hiba legyen. Bár egyébként azt is kell hogy mondjam, hogy a csökkentés szó meg szerepelt annak a jogszabálynak az indokolásában, amiről beszélünk, tehát az eredeti előterjesztésben.

Tehát nem értem igazából, miért nem lehetett ezt egy kicsit gyorsabban megtenni. És annyi mindenről szoktunk elképesztő sebességgel dönteni itt az Országgyűlésben, úgy talán, hogy bejön hétfőn délelőtt, délután már lemegy az általános és részletes vita, kedden pedig már el is fogadjuk. Nem egy ilyen eset volt, egyébként szeretném mondani, hogy a frakcióknak, így a többségi frakcióknak lehetőségük van megfelelő számú képviselő ajánlásával most már ilyen nagyon-nagyon rendkívüli eljárást - hogy úgy mondjam - kezdeményezni. Ilyen eljárás keretében gyakorlatilag szeptember 11-ére rendezhető lett volna ez a helyzet.

Tehát összességében véve azt mondom, hogy volt értelme felhívni a figyelmet erre a visszásságra, volt értelme önöknek korrigálni azt, amit elfogadtak. Én ennek az egy részletügynek, kérdésnek, amely ugyan több ezer embert érintett konkrétan, és egyébként benne volt a lehetőség, hogy ha nem kapcsol időben a rendszer, hogy több tízezer embert is negatívan érintsen, szóval ennek a konkrét ügynek örülök, de ez összességében véve arra is felhívja a figyelmet, hogy a jogalkotás folyamata mégiscsak kiérlelt és hosszú folyamat kellene hogy legyen, az érintettekkel való egyeztetés kellene hogy megelőzze. Tehát azt hiszem, ha úgy általában véve megfelelő társadalmasítása zajlana le a jogszabálytervezeteknek, akkor jobb úton járnánk.

Nagyon sok mindennek esett neki a kormánytöbbség hirtelen, és nyilván sok hiba történt az elmúlt hónapokban, az elmúlt két évben, ezekre mind-mind felhívtuk a figyelmet. Egyébként rengeteg más jogszabályt meg nem módosítanak olyankor, amikor több tízezer vagy százezer embert érint negatívan. Hozzátenném, hogy a rokkantrendszer, illetve az ellátások rendszerének átalakítása összességében véve így is rengeteg olyan áldozatot követelt, akik nyilván rosszabbul jártak. A felülvizsgálatot is sorolhatnám, és sok minden mást is, ami történt az elmúlt időszakban.

Tehát ez mindenképpen egy negatív ügy. Ez egy szegmens, amit önök módosítanak ma. Én arra hívnám fel a figyelmüket, hogy társadalmasítsanak, egyeztessenek a témákban megfelelően, mert ha nem ezt teszik a következőkben, akkor tovább fog folyni az, hogy százezreknek, millióknak lesz rosszabb helyzete ebben az országban, mert én úgy értékelem, hogy az elmúlt két évben ez így történt. Tehát aki szociálisan rászoruló, nehezebb sorban él, annak a jövedelmi pozíciói romlanak, a jövedelmének a reálértéke csökken.

Egy ilyen kirívó esetet most sikerült visszafordítani - még egyszer, úgy értékelem, hogy a mi figyelemfelkeltésünk okán is -,s azonban arra hívnám fel a figyelmüket, hogy a társadalom türelme fogy, az érintettek türleme fogy; a későbbiekben ne kövessenek el ilyen hibákat, mert a társadalom nagyon határozottan fel fogja rá hívni a figyelmet.

Köszönöm, elnök úr. (Dr. Józsa István tapsol.)

Forrás: parlament.hu