DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Ön jól olvasta az önéletrajzomat. És nyilván azért szerepel ott, mert ezt én az elmúlt húsz évben sem titkoltam. Nyilván az ember vállalja a múltját, és tud viszonyulni ezekhez a kérdésekhez.
De ha már ön ebben a vitában ezt hozta elő, akkor nyilván azt is tudja, hogy például az önök kormányában is jó pár olyan kormánytag ül, aki valaha ennek a korábbi kormánypártnak, az MSZMP-nek volt a tagja. (Dr. Lamperth Mónika: Bizony!)
Én örülök, és büszke vagyok arra, hogy például akkor, amikor az Országos Bírói Egyesülettel kapcsolatos kérdésekre ön hivatkozott, akkor ezt az érvet, amire Lamperth Mónika rámutatott az Országos Bírói Egyesület elnöke tekintetében, én nem hoztam elő, mert azt gondolom, hogy annak nem volt itt a helye, és helytelen lett volna. Hogy ön ezt így aposztrofálja és így hozta elő, természetesen ez mutatja azt a színvonalat, amivel önök ezt az országot irányítják. Lelke rajta, nem meglepő, menjenek tovább ezen az úton! Ez a tartalmi kérdéseket nem kisebbíti, Magyarországon súlyos a helyzet e tekintetben. Ha elfogadhatatlan a részemről, akkor fogadja el Bárándy Gergőtől, fogadja el Schiffer Andrástól, fogadja el a Velencei Bizottságtól, fogadja el az Európai Bizottságtól, fogadja el azoktól, akik hangsúlyosan figyelmeztetik önöket, hogy rossz úton járnak.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés