BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Jelenlévők, Képviselőtársaim! Én szeretnék mindenkit figyelmeztetni arra, hogy a 2011. évi ÁSZ-tevékenység van napirenden, és ha lehet, akkor legyünk tárgyszerűek, hisz fontos kérdések elhangzottak, de azt hiszem, azok más napirendi pontok közt rendezhetők. Ennyit a pallérozottságról.

Én pedig még azt is el szeretném mondani kedves mindannyiuknak, hogy tökéletes ember és szervezet nincsen. A Teremtő tökéletes, de mi gyarlók vagyunk, számtalan hibákkal alkalmasint, és ez nem jelenti azt, hogy a hibák fölött el kell mennünk, de úgy gondolom, hogy fontos egy ilyen beszámoló kapcsán is reálisan és tárgyszerűen értékelni egy-egy szervezetünk munkáját.

Mi adtunk egy törvényt, és a törvénynek is lehet hibája, mert az sem lehet tökéletes, de én úgy kérem, hogy ne személy szerint az ÁSZ-ra lőcsöljék rá ezeket a gondokat, mert nem volna tisztességes és korrekt azzal a munkával szemben, amit elvégeztek '11-ben. Ezt szeretném még egyszer hangsúlyozni: amit elvégeztek, sok tekintetben ön helyett, helyettem, a tisztelt Ház helyett végzik el, hisz a vezérszónoklatomban elmondtam, hogy a meghosszabbított kezünk, szemünk az Állami Számvevőszék, a mi ellenőrző feladatunkat, a törvényhozás ellenőrző feladatát látják el.

Tisztelt Vágó képviselőtársam, én úgy gondolom, hogy az uniós forrásokról több jelentés készült és több nagyon hasznos irodalmat készített az Állami Számvevőszék, kérem, olvassa el. Én tudom, hogy önt nem érdekli, mert önnek megírják a hozzászólását, és mindenről csak demagógiák jutnak eszébe, és mindig csak ugyanaz, és mondja a magáét, de úgy gondolom, hogy jó lenne, hogyha ebben ténylegesen tanulmányokat folytatna, és úgy alkotna véleményt, ami a tisztelt Házhoz is méltó. Tudom, hogy ebben a házban mindent el lehet mondani és a falaknak ki kell bírniuk, de úgy gondolom, hogy egyszer már lehetne más a politika, nem az önöké, hanem a Ház gyakorlata a tekintetben, hogy az igazat és a színtiszta igazat mondjuk el, mert az ország erre tart igényt ilyen gyászos helyzetben, ami van a világban, Európában, és amit hagytak számunkra örökségként azok, akik most bírálják az Állami Számvevőszéket.

Elnök úr, megtisztelő figyelmüket köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu