ROMÁN ISTVÁN (Fidesz), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló 2010. évi CLIV. törvény módosításával kapcsolatos javaslatunkat szeretném önökkel ismertetni, amelyet T/8441.számon kaphattak meg. Aki megismerkedett a törvényjavaslattal, az láthatta, hogy maga a törvényjavaslat a tartalmát tekintve rövid, a céljait tekintve pedig egyértelmű, ezért jómagam is a törvényjavaslat előterjesztőjeként ebben az expozéban lényegre törően, egyértelműen és röviden szeretném ismertetni önökkel a javaslatunkat, a javaslatunk céljait és tartalmát.

Kezdjük a célokkal! A javaslat célja megteremteni annak a lehetőségét, hogy a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap a meglévő eszközeit térítésmentesen átadhassa az állam nevében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. részére. Az állami vagyon kezeléséért a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. felel, ezért a hatékonyság érdekében célszerű megteremteni a lehetőségét, hogy bizonyos eszközök egy kézben, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vagyonkezelésében legyenek. Hogy konkrét példát is mondjak önöknek, jelenleg van olyan stratégiai magyar cég, amely papírjainak egy része a Nemzeti Vagyonkezelőnél, a másik része pedig az Adósságcsökkentő Alapnál található, tehát mindenféleképpen célszerű lenne, hogy egy helyen kezelve történjen ennek a hasznosítása. Ugyanakkor a jelenleg hatályos jogszabályok szerint a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap a portfóliójában lévő eszközöket értékesíteni köteles, és a bevételt az államadósság csökkentésére kell fordítania. Tehát jelen pillanatban az állam nevében eljáró MNV Zrt.-nek csupán térítés mellett adhatná át az eszközöket. Erre a helyzetre kíván a javaslatunk megoldást kínálni, vagyis megteremteni a nevezett pénzügyi eszközök hatékonyabb kezelésének a lehetőségét.

Nagyon fontos szempont, hogy ezzel a változással együtt is az államadósság csökkentése, az államadósság csökkentésének a szempontja kell az elsődleges legyen. Nyilvánvalóan az elmúlt két évben rengeteget beszéltünk a magyar államadósságról, rengeteget beszéltünk arról, hogy hogyan halmozódott fel ez az adósság, és nemegyszer hangzott el, hogy a kormányzatnak és a többségi Országgyűlésnek is egyik legfontosabb célja az államadósság csökkentése, tehát olyan javaslatot tettünk önök elé az asztalra, ami ezt a célt szem előtt tartja és deklarálja. De hogy néhány adatot elmondjak önöknek, csak azért, hogy ezt még inkább megerősítsem: az államháztartás központi alrendszerének az adóssága az Államadósság Kezelő Központ nyilvántartása szerint 2006 januárjától 2011 végéig 64,2 százalékkal nőtt, vagyis 12 ezer milliárd forintról közel 21 ezer milliárd forint összegre, és ennek a növekedésnek az üteme sem volt egyenletes, hanem volt két olyan év, amely kiemelkedő mértékben növelte az államadósságot, ez a 2006. és a 2008. év volt. Tehát nyilvánvalóan az államadósság mértéke, az államadósság elleni küzdelem a mi javaslatunk megfogalmazásakor is nagyon fontos szempont volt, és úgy gondolom, hogy a javaslatunk ennek a kritériumnak megfelel.

Érdemes talán még néhány gondolatot beszélni arról a portfólióról, amit érint a javaslat. Ha pontosan megnézzük, akkor az Államadósság Kezelő Központ nyilvántartásában a június 30-ai adatok alapján 654 milliárd forint összegű pénzügyi eszközről van szó. Ennek a pénzügyi eszköznek a nagyobb része forintalapú, a kisebb része, egyharmada devizaalapú. A forintalapú pénzügyi eszközök egyrészt részvények, magyar állampapírok, befektetési jegyek, jelzáloglevelek, a külföldi, illetve devizában meglévő pénzeszközök pedig elsősorban részvények és befektetési jegyek.

Ma már mindannyiunk számára ismert a KEHI vizsgálatát követően, hogy a magánnyugdíjpénztáraktól átvett vagyonelemek rendkívül széles képet mutatnak. Mindannyiunk számra ismert emellett, hogy az ezzel a vagyonnal való gazdálkodás elég sok kivetnivalót hagyott maga után a magánnyugdíjpénztárak esetében. Csak hogy konkrétumot mondjak önöknek: három magánnyugdíjpénztárral kapcsolatosan született feljelentés többrendbeli hűtlen kezelés gyanújával, valamint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének is van sikeresen nyert pere a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatosan.

Ezt azért tartottam nagyon fontosnak elmondani, mert ha a portfólió összetételét megnézzük, akkor abban is azt láthatjuk, hogy a legtöbb esetben nem feltétlenül a legnagyobb gondoskodással jártak el a magánnyugdíjpénztárak. Ha visszaemlékeznek, képviselőtársaink, éppen ezért az idei év elején, amikor lehetőséget biztosítottunk arra, hogy az állami pénztárba átléphessenek azok, akik ezt korábban nem tették meg - ez körülbelül 25 ezer főt érintett -, akkor ennek a törvénynek nagyon fontos része volt az, hogy nem akármilyen papírokban, részvényekben, kötvényekben kell ennek megtörténnie, hanem vagy állampapírokban, vagy pedig készpénzben. Nyilvánvalóan ez a fajta döntés, szándék arról szólt, hogy az államhoz kerülő vagyon használható legyen, és a korábbiakkal ellentétben, amikor mindenféle kevésbé használható vagyonelemek is kerültek át az államhoz, jóval hatékonyabban valósuljanak meg ezek az átadás-átvételi folyamatok.

Összefoglalásképpen, zárásképpen annyit szeretnék még egyszer megerősíteni, amiről azt gondolom, hogy a törvényjavaslatnak, módosítási javaslatnak az egyik legfontosabb erénye, hogy azt gondolom, hatékonnyá teszi ezekkel a pénzeszközökkel való gazdálkodást, és segíteni fogja, hogy az államadósság elleni küzdelem ezen papírok esetében más körülmények közepette, de sikeresebben folyhasson.

A javaslattal kapcsolatosan nagy tisztelettel várom javaslataikat, észrevételeiket, kérdéseiket.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu