Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon röviden próbálom összefoglalni a Jobbik-frakció további aggályait ezzel az előterjesztéssel kapcsolatban. Ha egy mondatban szeretném összefoglalni, akkor azt mondhatnám, ez az ötlet arról szól, hogy a kormányzat kedvezőbb statisztikákat mutathasson be a saját maga teljesítményéről és az eladósodottság fokáról, mint a korábbiakban, emellett pedig nem nyúl az alapproblémához, és nem próbálja kihúzni azt a két méregfogat, aminek az egész problémakör köszönhető. Ezt a két alapproblémát kívánom a következő percekben vázolni.

(17.30)

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő számára átadott bármilyen érték esetében semmiféle garancia nincsen arra, hogy Magyarország eladósodottsági foka, nehéz helyzete bármilyen szinten csillapodjon. Itt egyetlen lehetőség adódik a papírra vetett sorokból: kedvezőbb statisztikákat lehessen bemutatni arról, ami Magyarországon van, persze bizonyos irányú kilengések esetén; amikor pedig ezek az árfolyambéli kilengések kedvezőtlenek a kormányzat számára, akkor hosszú hallgatás várható.

Mint ahogy a korábbiakban elhangzott, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő még arra sem volt képes, hogy az amúgy kötelezőnek vélhető feladatát ellássa. Nemhogy egy országleltár nem készült el, de amikor itt az Országházban az úgynevezett nemzeti vagyonról szóló vitát lefolytattuk - ugye eddig már két jó nagy körben -, mindannyiszor szóba került az, hogy egy tisztességes nemzeti vagyonleltárunk sincsen, hiszen amit hasonló név alatt a kormányzat az asztalra letenni gondolt, az végül is az állami törzsvagyon egy részének az összegyűjtése, listázása, lajstromba vétele volt. Emellett pedig látni kell azt is, hogy amíg ez nem készül el, addig igazából nem érdemes ezen szervezet számára további átcsoportosításokat végezni, a statisztikák javításán kívül ez semmire nem lesz jó.

Nem tisztem védeni a magán-nyugdíjpénztári rendszert, főleg nem a kötelező voltát, hiszen a Jobbik is támogatta azt, hogy ne lehessen akár csak részlegesen is, akár csak tizenvalahány százalékban, de tőzsdére vinni magyar állampolgárok megtakarításait egy olyan konstrukció keretein belül, amivel két alapvető problémánk biztos, hogy lehet: egyrészt a kiemelt kockázatát nagyon sok irányból kimutatták, másrészt pedig továbbra is legalábbis vitatható, hogy ezen magán-nyugdíjpénztári intézmények felügyelőbizottságára mennyire hatott rá az elmúlt tíz évből az első nyolcba számítható politikai elit.

Ugyanakkor az is érezhető, hogy óriási hiányossága lenne a parlamentnek az, ha nem beszélnénk most és itt ezen általános vita során arról, hogy hogyan lehetne valóban javítani ezen a helyzeten, hogyan lehetne valóban könnyíteni Magyarország helyzetén, ugyanis jelen pillanatban a fideszes finomhangolású gazdaságpolitika éppen hogy az adósságcsökkentés, az eladósodottság csökkentésének az alapjait nyírja ki. Ugye, Matolcsy György legújabb, úgynevezett unortodox ötlete arról szólt - amit a héten tárgyaltunk egyébként -, hogy az állam a devizaadósságát egy neki tetsző, lényegében fiktív árfolyamon számolhassa el, ez a fiktív árfolyam pedig tökéletesen alkalmas arra, hogy tökéletes mínuszos híreket lehessen szerkeszteni arról, hogy Magyarország eladósodottsági foka csökkent egy picivel, mondjuk, nulla egész akárhány ezrelékkel, amikor a másik irányba lendül ki az árfolyam, akkor pedig csendben vannak.

Ugyanis ezen e heti előterjesztés értelmében a stabilitási törvény szerint bár nem lehet kölcsönt felvenni akkor, ha nő az államadósság, de az önök által felvenni tervezett IMF-hitel felvételének lehetővé tétele érdekében egy új szabályt hoznának. Eszerint viszont ez nem vonatkozna arra az elképzelt esetre, ha az államadósság év végi növekedése az önök által felvenni tervezett kölcsön felvételekor még nem volt ismeretes, tehát megint csak a gombhoz varrták a kabátot, ami tökéletesen elfogadhatatlan. Egy olyan helyzetben mondom azt, hogy elfogadhatatlan, amikor az ÁSZ, az Állami Számvevőszék számításai szerint 2006 és 2011 között mintegy 64 százalékkal, több mint 8 ezer milliárd forinttal nőtt Magyarország eladósodottsági foka. Az államadósság összege 2006-ban - ugye a kiugrás egyik évében - több mint 12 ezer milliárd, 12 766 milliárd volt egész pontosan, ami 2011 végére már 20 955 milliárdra kúszott föl.

Elhangzott a korábbiakban, és nagyon helyesen, hogy 2006 és 2008 volt az a két különösen kiugró év, amikor ez az eladósodottsági fok már-már gusztustalan mértékűre emelkedett. Látható, hogy olyan nemzetközi pénzügyi folyamatok húzódtak meg mögötte, amelyek semmiképpen és semmi esetre sem képviselhették Magyarország nemzeti érdekeit. De a végeredmény az - és ez az utóbbi két és fél évben sem változott -, hogy jóval ezermilliárd fölötti az a kamatteher, amit Magyarország évente fizet, az utolsó elfogadott költségvetésben 1325 milliárd forint szerepel csak és kizárólag a "kamattörlesztés" címszava mellett.

Ez pedig együtt a magyarországi hitelezés nehézségeivel már-már kezelhetetlenné teszi a helyzetet, ugyanis ha csak az alapkamatra egy 1-2 százalékos kereskedelmi banki kezelési költséget számítunk föl vagy számolnak fel a bankok, akkor látható, hogy egy kitermelhetetlen mértékű helyzetbe kerülnek a vállalkozások, tehát nem tudnak olyan szintű kölcsönhöz jutni, amit a magyar gazdasági környezetben ki lehetne termelni, vissza lehetne fizetni, és még egy tisztességes haszonra is szert lehetne tenni mellette. Nem véletlen, hogy mondjuk, Csehország esetében töredéke ez az alap mutatószám a miénknek, és ha arra számolja rá a kereskedelmi bank az ő 1-2 százalékos kezelési költségét, ott még mindig megtalálhatja a vállalkozó a számítását, de Magyarországon nem.

Tehát adódik a kérdés, hogy nem lenne-e jobb, ha az államadósság felhalmozódását megakadályozó tényezőkbe fektetne Magyarország. Ilyen lehetne egy átfogó lakhatási program, amit nem fogok még egyszer részletezni, hiszen nagyon sokszor részleteztünk, de ilyen lehetne adott esetben a gyermekvállalás megkönnyítése valóban mérhető fokon is, hiszen Magyarországon - nem csak én mondom, mértékadó közgazdászok és kutatóintézetek is mondják - mind a munkanélküliséget, mind a gazdasági bajokat részint már a meg nem született gyermekeknek a hiánya okozza. Gondoljunk csak abba bele, ha az a 600-700 ezer gyermek, aki az utóbbi évtizedes távlatban hiányzik, itt dolgozna, keresletet támasztana, számára a magyar kis- és középvállalkozások tudnának keresletet kiszolgálni, akkor Magyarország sokkal könnyebben, sokkal kiegyensúlyozottabban működhetne. Tehát most már nem lehet eltagadni azt, hogy egyfajta demográfiai zuhanás is okozza a gazdasági bajokat, és nem lehet ennek a következményeivel nem foglalkozni.

Végül pedig zárógondolatként engedjék meg nekem, hogy megemlítsem azt, hogy hova vezet, ha nem működik a nyugdíjrendszer, és nő az eladósodottság foka; ez tapasztalható Magyarországon az utóbbi években, lényegében szünet nélkül. Dr. Csath Magdolna kiváló közgazdász és egyetemi tanár vezette le számunkra és a széles közvélemény számára is azt, hogy egyre több pénzügyi érdekcsoport, alapkezelő társaság és bank hirdetésében hallható, hogy arra biztatják a hatvan év feletti lakosságot - jellemzően a jó minőségű ingatlannal rendelkező nyugdíjasokat -, hogy adják el házukat, lakásukat életjáradék fejében. Itt adódik egy nagyon frappáns és a helyzetet nagyon pontosan leíró kérdés, hogy van-e még olyan ország a világon, ahol az idős emberek az egész életük során kemény munkával összegyűjtött, óriási vagyonnak nem tekinthető ingatlanok felélésével tudnak csak megmaradni időskorukban. Tehát egy olyan tömeges kiszolgáltatottsági helyzet mutatkozik, amin nem fog érdemben változtatni az, hogy az előterjesztésben szereplő alap különböző értékösszegeit átcsoportosítjuk valahova máshova, és ezzel statisztikát javítanak.

Tehát az is látható, hogy az egész mögött egy olyan kettős hibarendszer húzódik meg, amely nem rendezi egyik oldalról az eladósodottság fokának folyamatos növekedését, a másik oldalról pedig egyáltalán nem teszi lehetővé azt, hogy a kilábalás megtörténjen akár a vállalkozói szektor részéről. Ehhez pedig nemcsak a jegybanki alapkamatok átgondolására lenne szükség a Magyar Nemzeti Bank részéről, hanem egy olyan felelős vállalkozói környezet kialakítására, ahol a magyar vállalkozó tud vállalkozni, nem vándorol ki külföldre, hogy ott találja meg a számítását, tehát mindenképpen egy támogató környezetre lenne szükség ehhez. Addig megint csak hintőport szórnak a nyílt sebre, és végül is ez az előterjesztés sem old meg semmit.

Úgy érzem, hogy ez a parlament nem zárhatná le ezt a vitát nyugodtan, ha ezek a háttérben meghúzódó folyamatok és az ezzel kapcsolatos érvek nem hangzottak volna el.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu