Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az MSZP az imént felvetette a nap alapkérdését. A hátam mögül Szilágyi képviselőtársam is felvetett egy hasonló alapkérdést "Mi az LMP?" címmel. Lehetne nagyon sok mindenről vitatkozni, én a lényegről szeretnék beszélni. Azt mondták az imént, hogy garanciát jelentett a - még egyszer mondom - multinacionális láncolatok, bankok és biztosítók által is üzemeltetett rendszerben tartani a magán-nyugdíjpénztári vagyont. Ezzel szemben, csak hogy kiegészítsem az előbb felsoroltakat, ezek az alapok ingatlanbefektetési jegyeket is vásároltak, ez szintén kiderül, amelyeket jelzáloggal terheltek. Mi történik akkor, ha bedől az ingatlanalap? Ezeket az ingatlanokat piaci ár alatt értékesítették volna, tehát egy óriási, kiemelt kockázatú konstrukcióról beszélhetünk, nem mondja erre épeszű ember azt, hogy ez a hosszú távú, évtizedes fenntarthatóság záloga. Azt mondták MSZP-s képviselők bizottsági szinten, hogy ilyen konstrukció tulajdonképpen biztonságot is jelenthetett volna, ki kellett próbálni.
Mi ezzel szemben azt mondjuk, hogy nem volt még ilyen konstrukció a világon. Tehát van magán-nyugdíjpénztári rendszer, és mi nem akarjuk, hogy ne legyen. Aki magától oda akar menni, az használhassa, csak ne legyen kötelező, és ne legyen kötelező jellegű kicsatornázás az állami pénzek tekintetében. Látható az is, hogy nem volt sehol ilyen konstrukció, mint Magyarországon. Ezt bizonyos fokig fel kellett számolni. Az a hazardírozás és az a felelőtlenség, amit a kormányzat tanúsított ezután a visszacsatornázott pénzekkel kapcsolatban, ami pedig még nagyobb baj, hogy az az állami nyugdíjrendszer, amin nem változtattak pozitív irányban, az is fenntarthatatlan. Bizonyítja az, hogy most még tudnak beszélni a nyugdíjak vásárlóértékének a megőrzéséről, hangsúlyozom még egyszer, olyan körülmények között, hogy minden harmadik nyugdíjforintos kifizetés hitelből történik már most. De azért az legalábbis jelzés értékű, hogy a csp és különböző szociális juttatások lényegében öt éve be vannak fagyasztva, azokra már nincs pénz, a nyugdíjakra szavazatmaximalizálási szemszögből az utolsó pillanatig van, de meddig. Húsz év múlva lesz? Harminc év múlva lesz?
Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés