DR. MATOLCSY GYÖRGY nemzetgazdasági miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök úr! Miniszterelnök Úr! Házelnök Úr! Igen tisztelt Képviselőtársaim! A munkahelyvédelmi akció logikáját, koncepcióját, adófilozófiáját és konkrét lépéseit nagyon széles körben megvitattuk az elmúlt hetekben, hónapokban (Dr. Józsa István: Levelező tagok.) a munkaadókkal... - levelezők is voltak, igen, önökkel nem, de a levelezőkkel igen -, munkavállalókkal, a Vállalkozásfejlesztési Tanács tagjaival, a Befektetői Tanács tagjaival, valamennyi magyar adószakértői egyesülettel és valamennyi magyar stratégiai befektetői szervezettel.
Egyöntetűen minden szervezet minden tanácskozáson, megbeszélésen letette a voksát a munkahelyvédelmi akció filozófiája, logikája, koncepciója és lépései mellé. Tették ezt azért, mert elmondták nekünk, amit igen tisztelt ellenzéki képviselőtársaimtól most nem hallottam, hogy döntő gazdaságpolitikai fordulat közben van Magyarország, és az első eredményeit (Derültség az MSZP és a függetlenek soraiból.), szemben önökkel, ők érzékelik. Elmondták, hogy szemben a 2002-2010 közötti időszakkal, amikor Magyarország államadóssága nemcsak hogy nőtt, hanem rakétaszerűen nőtt felfelé, Magyarország államháztartási hiánya (Zaj és közbeszólások. - Az elnök csenget.) egyetlen évben sem volt a bruttó hazai termék 3 százaléka alatt, szemben a 2002-2010 közötti időszakkal, amikor 2002-höz képest - amikor 238 ezer munkanélküli volt Magyarországon - 2010 közepére kétszeresére nőtt, közel félmillióra nőtt Magyarországon a munkanélküliek száma; szemben a 2002-2010 közötti időszakkal, amikor összesen elveszett 240 ezer munkahely, ebben a munkahelyvédelmi tervben ők legalább 100 ezer új munkahelyet látnak, legalább 100 ezer új munkahelyet látnak.
(18.40)
Igen tisztelt Képviselőtársaim! Azt tudom tehát mondani, hogy a lefolytatott nagyon széles és nagyon alapos konzultációk eredményeképpen jónak tartják mind a munkaadók, mind a munkavállalók, mind a szakértői műhelyek azt, amiről a tisztelt Ház szavazni fog. Jónak tartják, mert Magyarország a nagyon kevés ország közül az egyik, ahol egyszerre sikerül csökkenteni az államadósságot, 3 százalék alatt tartani a deficitet, növelni a foglalkoztatás szintjét. 120 ezerrel van több munkahely Magyarországon, már 3 millió 900 ezer fölött van a munkahelyek száma, a legális, adózó munkahelyek száma - ez óriási teljesítmény! -, és csökken a munkanélküliség. Ezek egy politikai, gazdaságpolitikai, foglalkoztatáspolitikai fordulat részei.
Engedjék meg, tisztelt képviselőtársaim, hogy nagyon röviden egy-két elhangzott (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.) tévedésre fölhívjam a figyelmet, de a tévedések előtt elmondanám, hogy pótcselekvésről beszélt az MSZP tisztelt képviselője. Igen, persze, nyolc év nem cselekvését, hibás cselekvését pótolja ez az akcióterv, pótcselekvés. (Dr. Józsa István: Bravó! - Dr. Józsa István tapsol. - Dr. Ujhelyi István: A nyolc évben az előző év is benne van már?) Nyolc év elmulasztott tetteit, cselekvéseit pótolja. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.) Ha ennyiben pótcselekvés (Az elnök csenget.), ám igen, örömmel vállaljuk.
Természetesen egyetértek azzal is, hogy egy sor területen az európai uniós forrásokat célzottan kell majd fölhasználnunk. A turizmus hangzott el, kutatás-fejlesztés, elhangozhatott volna még egy sor más terület is. Igen, de a fejlesztéseket csak akkor tudjuk jól felhasználni, hogyha a munkahelyeket is megvédjük.
Tisztelt Ház! Igen tisztelt Elnök Úr! Engedjék meg, hogy azt mondjam végezetül, hogy egyértelműen megvan a 2013-as költségvetésben ennek a munkahelyvédelmi akciónak a forrása. (Dr. Bárándy Gergely: A sok közül melyikben?) Egyértelműen azt tudjuk jelenteni a munkaadóknak és a munkavállalóknak, akik bíznak ebben a munkahelyvédelmi akcióban, hogy megvan a forrása, mégpedig úgy, hogy Magyarország államháztartási hiánya úgy, ahogy ebben az évben, egészen bizonyosan a jövő évben is 3 százalék alatt lesz.
Köszönöm szépen. (Dr. Józsa István: Engem majdnem meggyőzött. - Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés