OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Én '93-98 között egyetemre jártam egy 800 lelkes faluból, egy egyszerű fizikaimunkás-család gyermekeként a falu ezen utcájának legutolsó házából. '95-ben, amikor bevezették a tandíjat, a Fidesz és ön a fiatalok, az egyetemisták mellett volt, és azt mondta, hogy erre nincs szükség, és '98-ban, amikor ön miniszterelnök lett, akkor el is törölte a tandíjat. 2008-ban szintén azt hangoztatta, hogy nem kell tandíj, esélyt kell adni mindenkinek, és a felsőoktatás az egyetlen út arra, hogy egy olyan fiatal, aki olyan körülmények között született, mint én, eljusson ide, ahol most állok, önnel szemben.

Majd 2010-ben a kormányváltás után sajnos mindennek az ellenkezőjét látom megvalósulni. Szinte nincsenek államilag finanszírozott helyek, 40 százalékkal csökkentek. Szinte nincsenek helyek arra, hogy fiatalok, akik mondjuk, azt vették a fejükbe, mint amit én gimnazista koromban, hogy mindenáron jogász leszek vagy politológus, azoknak most már nincs lehetőségük, csak akkor, ha a szüleik nem olyan körülmények között élnek és éltek, mint az én szüleim. Az idén 22 százalékkal csökkent a felvételizők száma, ez 32 ezer fiatallal jelent kevesebbet. A pótfelvételire szintén 30-40 százalékkal kevesebben jelentkeztek a fiatalok.

Ön 2008-ban azt mondta, hogy a kormány hátat fordít a fiataloknak, nem törődik velük, nem adjusztálja őket, és nem pallérozza a gondolkodásukat. Akkor most ön szerint a kormány idén 32 ezer diáknak és családnak üzente azt, hogy hátat fordít nekik, és menjenek Isten hírével?

Köszönöm szépen. (Taps az LMP és az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu