CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. (Az MSZP képviselői távoznak az ülésteremből.) És megnyugtatom Harangozó képviselőtársamat, hogy nem kell hogy elmenjen, nem fogok személyeskedni, hanem megpróbálom ezt a több mint hat és fél órás vitát méltó módon lezárni.
A hat és fél óra alatt valójában, ha összeraknánk a pró-kontra elhangzott érveket, körülbelül egy olyan másfél órás valós vitát tudnánk úgy lejátszani, hogy közben a szóismétlést nem engednénk be.
(3.30)
Hiszen lássák be, ellenzéki képviselőtársaink - akik most már ketten maradtak a Jobbik frakciójában, hiszen az MSZP, annak ellenére, hogy azt mondta, hogy ha érdemi választ kapnak, akkor megvárják a vita végét, mégiscsak elmentek és elsiettek. Visszatérve, azt látom, hogy önök azzal vádoltak meg minket, hogy sok érdemi információt nem kaptak, pedig azért több mint harminc esetben nyomtunk mi magunk is kétperces hozzászólást, és azért is lehetett ilyen hosszú, több mint négyórás ez a kétperces-időszak, mert a kormánypárti képviselők maguk is beleálltak a vitába. De, tisztelt ellenzéki képviselőtársaim, azt se felejtsük el, hogy azért önök is nagyon sokszor használták a szóismétlést, és mondták el ugyanazt a véleményüket, amit egyébként szerintem a magunk módján megpróbáltunk megválaszolni, illetve megcáfolni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, abban mindannyian egyetértünk, legalábbis, ha már a jobbikos képviselők ülnek itt velünk szemben, akkor abban biztos vagyok, hiszen Novák Előd is sokszor mondta, hogy abban nincs vita közöttünk, hogy a magyar választási törvény egy nagyon bonyolult választási törvény volt egészen mostanáig. Erre elég sok nemzetközi és szakmai szervezet felhívta már a figyelmet. A kedvencem egyébként egy angol humorral megáldott nemzetközi megfigyelő, aki még a kilencvenes évek elején úgy jellemezte a magyar választási törvényt - és az eljárási törvényt is most ideérteném -, hogy nem csoda, hogy magyar ember találta fel a Rubik-kockát. Az, hogy az elmúlt húsz esztendőben mennyi olyan beadvány és vita volt a politikai pártok között, mind-mind azt mutatja, hogy a választási rendszer nem volt átlátható, és nem volt egyszerű.
Saját példát is tudnék mondani, hogy hogyan veszett el szavazat például Pécs városában pusztán azért, mert a korábbi választási bonyolult töredékszavazatokról szóló rendszert a komputerek, a számítógépek, a számítástechnika nem tudta feldolgozni. De annál nagyobb probléma egyébként, hogy ugyanebben az ügyben, amikor két mandátum rossz helyre került a pécsi közgyűlésben, a különböző joggyakorlatok, a különböző bírósági szintek, fellebbezési szintek teljesen eltérő véleményt alkottak. Tehát valami nem volt itt rendben, tisztelt képviselőtársaim, és a választási törvény, illetve a mostani eljárási törvény rendet kíván tenni, egy átlátható rendet, ami mindenki számára érthető és elfogadható.
Mindenkit beenged ebbe a választásba, hiszen voltak olyanok, akik kizárásra kerültek korábban, hiszen a fogyatékkal élő embertársainkra nem hiába helyezzük a hangsúlyt. Hatszázezren vannak azok, akiknek nem volt egyszerű a választáson való részvétel. Ne felejtsük el azt, hogy nekik korábban amúgy regisztrálni kellett, hiszen az urnás szavazást előre bejelentett módon kellett elkövetni.
A jövőben pedig a mozgássérültek részére akadálymentes szavazóhelyiséget és fülkét kell biztosítani, a látássérültek Braille-írásos értesítőt és szavazóazonosítót kapnak, az önállóan szavazni nem képesek pedig kaphatnak segítséget a szavazóurnához való eljutásban és az ottani helytállásban.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sajnálom, hogy a korábbi igazolásos, az új rendszer szerinti átjelentkezésről nagyon keveset hallottunk, pedig az előző, 2010-es választások egyik nagy botránya volt, hogy bár már az eredményt összeszámolták országos szinten a választási bizottságok tagjai, de még mindig voltak olyanok, akik a kígyózó sorokban arra vártak, hogy leadhassák szavazataikat. Mindannyian jól emlékszünk arra, hogy például a közvetítésben egy jó egy- vagy másfél órás szünetet kellett azért tartani, mert az eredményéről nem szabad addig értelemszerűen tájékoztatást nyújtani, még akkor sem, ha részeredményről beszélünk, miközben magyar állampolgárok, honfitársaink arra vártak, hogy egyáltalán bejuthassanak hosszú órás várakozás után a szavazókörbe.
Ez egy dilettantizmus volt, ezt most a mostani választási eljárási törvény egy az egyben feloldja, hiszen most már nem lesz igazolás, ami vagy megérkezett a postán, vagy nem, és azt se felejtsük el, hogy ez az igazolás azért komoly visszaélésre adott okot, és a jövőben, ha elfogadásra kerül a választási eljárási törvény, akkor az átjelentkezésnek köszönhetően az egyéni képviselőre leadott szavazat abba a választókörzetbe fog majd kerülni, ahol ő valóban lakik, és a visszaélést ezzel csökkenteni lehet.
És nem szabad megfeledkeznünk egyébként a szavazóhelyiségekben dolgozó munkatársakról vagy sok esetben pártaktivistákról sem, hiszen ők sem tudtak korábban részt venni a szavazáson abban az esetben, ha nem adott szavazókörhöz tartoztak. Jelen esetben ez az eljárási törvény erre is választ fog majd adni.
Kitértek önök az ajánlási rendszerre. Bevallom őszintén, hogy én azt hittem, hogy azért ebben kevesebb vita lesz. Emlékszem, amikor Novák képviselő úr 2011 decemberében azt taglalta viszonylag hosszasan, hogy az az ezerötszáz, illetve ezer ajánlócédula mennyire csak a kormánypártok érdekeit képviseli. Most pedig arról beszélünk, hogy nincsen ajánlócédula. Ma 200 aláírást kell összegyűjteni, és az önök állításával ellentétben ezzel az eljárási törvénnyel ki fog nyílni majd a választáson való résztvevők száma. Úgy gondolom, egy demokrácia annál sikeresebb, minél több jelöltre adhatják le a voksukat a választópolgárok, nem beszélve arról, hogy egyébként megszűnnek például a postaláda-feltörések és a választói adatokkal való visszaélések, amit egyébként a Jobbik teljes joggal kritizált.
A választási lebonyolítás is megújul, hiszen a Nemzeti Választási Bizottság hét tagját fogja majd az Országgyűlés a köztársasági elnök javaslatára elfogadni. Nem szeretném húzni az időt, de ne felejtsük el, hogy azért erre alkotmánybírósági észrevételek is ösztönöznek minket. Az időközi választásra sem tértek ki, ami csökkenti a határidőt, és maximum négy hónapban nevezi meg azt. Kővári képviselőtársammal nagyon jól tudjuk, hogy Toller László sajnálatos balesetét követően Pécs egyik legsűrűbben lakott városrészében négy éven keresztül nem sikerült országgyűlési képviselőt adni. És ez most nem pártpolitika, hogy MSZP, Jobbik, LMP vagy Fidesz. Négy évig a balesetet követően egészen 2010-ig egy 46 ezres választókerületnek nem volt képviselője a parlamentben, többek között azért, mert a választási eljárási törvény sem rendelkezett egyértelműen, hogy ilyen esetben mit kell tenni.
Végére hagytam a regisztráció, vagyis a feliratkozás intézményét. Mi úgy gondoljuk, hogy nem egy új rendszert vezetünk be, hiszen számos nagyobb demokratikus múlttal rendelkező országban bevett ez az eljárási mód, az Egyesült Államoktól Anglián át egészen Franciaországig. Úgy gondoljuk, hogy ezzel egy teljesen átlátható és csökkentett állami adminisztráció jön majd létre. Szerintem nem gond, ha a választópolgárok maguk dönthetik el, illetve maguk rendelkezhetnek a saját adataikról, és maguk dönthetik el, hogy a választásban részt szeretnének-e venni, ha pedig nem szeretnének részt venni, akkor értelemszerűen semmilyen atrocitást nem szeretnének az egész választási kampányban elfogadni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vita végeztével úgy gondolom, hogy hosszas részletes vita elé nézünk. További jó munkát kívánok, és a mai napra pedig jó éjszakát! Hamarosan folytatjuk. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés