NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Bácskai János nem tudott uralkodni magán, és mint minden választási csaló, haragszik leleplezőjére. Így ilyen értelemben valóban provokátornak tekinthet, provokáltam a megszólalással, de hát érdemi cáfolatot nem tudott mondani. Még csak nem is tagadta azt, amit egyébként hivatalos tanúvallomásba is adtak nagyon sokan. Ez a 400-as szám, rosszul emlékszik, a rendőrség több mint 500 embert hallgatott ki, de ez a rendőrség volt, és nem én. Én nem kerestem föl 400 embert a választási bizottság tagjaként. Ilyen rövid határidőkkel nem is lett volna lehetőségem ennyi embert fölkeresni.

Néhányat valóban fölkerestem a helyi választási bizottság tagjaként, a törvényesség őreként, és megkérdeztem, hogy hogyan lehet az, hogy például az ő nevében két ajánlás is beérkezett. És hát bizony számos csalásra fény derült. Olyannyira fény derült, hogy maga a független választási bizottság is megsemmisítette a választáson való indulási lehetőségét, érvénytelennek nyilvánította, kizárta a választásokból mind az MDF-nek, mind a MIÉP-nek, mind a P. Tamás néven elhíresült csalónak az indulását. Tehát én ott nem valamiféle provokátor voltam, ahogy ön próbál beállítani, hanem a törvényesség őre, és lelepleztem olyan csalásokat, ami bizony önt is kőkeményen érinti.

Hiszen többen azt vallották, hogy személyesen levitték a pártirodába, volt olyan is, aki azt állította, például egy Lónyay utcai lakos, hogy személyesen az ön kezébe adta azt az ajánlószelvényt, ami végül a MIÉP hamisított ajánlószelvényeinél kötött ki. Hiszen más tollal írták rá a jelölő szervezet nevét, és mivel, ahogy a beszédemben, sajnos nem kaptam érdemben választ rá, rá is világítottam a politikai maffiának, Kubatov Gábor boszorkánykonyhájának van egy ilyen módszere, hogy a rivális pártokkal szemben, hogy onnan elvigyenek valami szavazatot, megpróbálnak föléleszteni ilyen már-már halott pártokat, mint amilyen volt a MIÉP is.

Hogyan történhetett meg ez, képviselő úr? Erről beszéljen, mert erről eddig nem adott számot. Nem tudom, hogy a rendőrségnek adott-e esetleg tanúvallomást.

Forrás: parlament.hu