SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen. Kőszegi képviselőtársam, tessen szerintem megnyugodni, Apáti képviselő úr lehet, hogy tényleg egy kicsit erősen fogalmazott, de ha nem érzi ezt magára vonatkozónak, akkor nem kell hogy magára vegye. Viszont, ha már előterjesztőként szólalt fel az előbb, és előterjesztőként kérte ki képviselőtársam kétségkívül erős szavait, akkor hadd célozzam önnek ismét és sokadszorra a kérdést, nem is nagyon látok mást, vagy nem is tudom, van-e még önön kívül más előterjesztő.

Itt másfél órája önök semmilyen ellenzéki felvetésre nem reagáltak. Államtitkár asszony itt ül bár közöttünk, nem tudom, mennyire - most éppen felnézett, akkor valamennyire figyel, köszönöm -, egyáltalán követi-e figyelemmel a vitát, de öt vagy hat óra alatt egy szót nem szólt hozzá, és nem is úgy nézem, hogy tervezi, hogy bármennyire is bekapcsolódik ebbe a vitába. Itt nagyon komoly kérdések felmerültek, problémák elhangoztak, magam felsoroltam itt négyet-ötöt, LMP-s képviselőtársaim, az MSZP részéről is, miért nem tetszenek akkor ezekre válaszolni?

Az elején elpörögtünk azzal, hogy kell-e regisztráció vagy nem kell, mindenki elmondta két percben - több órán keresztül - a véleményét, aztán kicsit tényleg kezdett a vita túllendülni, elkezdtünk itt azért most érdemi kérdésekről beszélni, de ezekkel az érdemi kérdésekkel kapcsolatban önöknek még csak annyi érvük sincsen, mint amit ezzel a regisztráció kötelező tételével kapcsolatban megpróbáltak kicsiholni magukból.

Fölmerült itt az, hogy mi van, ha azonos nevű jelöltek indulnak, miért problémás az, ha több embert lehet jelölni, sokan elindulhatnak, mi van az ajánlóívek kérdésével, milyen aránytalanság vagy milyen megkülönböztetés van az egyes szervezetek között. Miért nem válaszolnak ezekre a kérdésekre, képviselő úr? Miért nem mondják el, hogy mi a véleményük, miért nem mondják el, hogy miért hagyták ezt benne a törvényben? Háromszor került fel kérdésként, negyedszerre teszem fel: miért akarják önök begyűjteni és kezelni például az aktivisták adatait?

Legyenek kedvesek, ezekre a kérdésekre válaszoljanak előterjesztőként például! (Dr. Schiffer András: Tessék válaszolni!) Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu