SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Sajnos még mindig, két évvel a Fidesz úgynevezett fülkeforradalma után is az elszámoltatás hiányáról és a mérhetetlen kettős mércéről kell beszélnünk, ami a magyar igazságszolgáltatást jellemzi. A rongáló Dániel Péter felháborító és vérlázító ítéletét mindannyian ismerik; a Kúria elnökhelyettesétől kezdve az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának büntetőjogi tanszékvezetőjén keresztül sokan elfogadhatatlannak minősítették. Ez azonban nem egyedi eset, a kettős mérce alkalmazása időről időre visszatérő jelenség.

2010 augusztusában a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása miatt feljelentettük Biszku Bélát, aki ellenforradalomnak minősítette az 1956-os forradalmat, és jogszerűnek nevezte az azt követő megtorlásokat, így a meghozott halálos ítéleteket is. Az ügyben eljáró bíró felfüggesztette az eljárást. (Folyamatos zaj.) Kérem, elnök úr, szeretném úgy elmondani a beszédemet, hogy halljam saját magamat. Kérem, hogy számolja be az időmbe!

Forrás: parlament.hu